Szezonnyitó strandszettek három stílusban

nlc | 2018. Június 11.
Nyitnak a strandok, melegednek a tavak vizei, az első charterjáratok pedig már el is vitték a szezonnyitó nyaralásokra utasaikat. Hiába, itt a nyár, tovább már nem érdemes húzni, hogy átnézzük, minden szükséges dolgot beszereztünk-e a fürdőzéshez.

Három stílusban is bemutatjuk, miket lenne vétek otthon hagyni még akkor is, ha csak a közeli élményfürdőbe ruccanunk át megmártózni egy kicsit. Az alapvetés persze a fürdőruha és a standtörölköző, de nem árt, ha viszünk magunkkal egy csinos fejfedőt, napszemüveget, strandruhát, no meg persze valamilyen nyári lábbelit.

Ha mindez már a táskánkban van, ideje átgondolnunk, mik azok a legfontosabb bőr- és hajápolók, amiknek fontos, hogy helyet szorítsunk pakkunkban.

A magas faktorszámú fényvédő mellett ne feledkezzünk meg hajunk ápolásáról sem, és készítsünk oda megfelelő regeneráló, hidratáló készítményt, amivel a fürdőzések után átfújhatjuk hajunkat. Tengerparti nyaralás esetén akár egy ápoló sampont is vihetünk magunkkal: ha van kiépített zuhanyzó, hajunk hálás lesz az időnkénti átöblítésért. Szerencsére már nem kell nélkülöznünk azokat a készítményeket, amelyek direkt az olyan extrém igénybevétel esetén vigyáznak hajunk egészségére, mint a tűző nap, a medencék klóros vize vagy a sós tengervíz.

Természetesen szép

1. Díszített karimájú szalmakalap – Zara Home / 2. Beology Deep Sea Extract Repairing regeneráló sampon mélytengeri kivonattal és algával – Schwarzkopf / 3. Viszkóz strandponcsó – H&M / 4. Cornelius White Birch fakeretes napszemüveg – Kerbholz / 5. Etnomintás bikini – Women’s Secret /  6. Espadrilles szandál – Zara / 7. SPF 50-es, testre való fényvédő – Lancaster

Sportos sikk

 

1. Piros bordázott bikini – Tezenis / 2. Gliss Kur Summer Repair kondicionáló spray száraz hajra – Schwarzkopf / 3. Csíkos fejpánt – Zara / 4. SPF30-as fényvédő spray – Ambre Solaire / 5. Csíkos strandtörölköző – United Colors Of Benetton / 6. Csíkos, hátul nyitott strandruha – Tezenis / 7. Meggypiros strandtáska – United Colors Of Benetton / 8. Sárga strandpapucs – H&M

Könnyed csillogás

 

1. Flitteres bikini magasított derékrészű bugyival – Calzedonia / 2. Gliss Kur Beauty Milk hajápoló tej – Schwarzkopf / 3. Áttört jacquard-ruha, ujján csomóval – Tezenis / 4. SPF30-as ásványi fényvédő – Omorovicza / 5. Ezüstösen csillogó szandál – Tamaris / 6. Fémesen csillogó napszemüveg – Parfois / 7. Metálosan csillogó tote táska – Zara

Exit mobile version