130 ezret kért a taxis egy 10 perces fuvarért

nlc | 2018. Június 18.
A hiénataxisokkal New Yorkban sem árt vigyázni: ezt a brit párt egy vagyonnal húzták le.

Hiénataxisok mindenhol leselkednek a turistákra, nem csak Budapesten. A legutóbbi rémtörténet New Yorkból származik: Craig Nickels menyasszonyával, Ellie Austinnal utazott Manhattanbe – a brit pár hónapokig spórolt a nyaralásra, Craig pedig a lánykérést is ide tervezte.

A reptéren egy férfi fuvart ajánlott a párnak, akik éltek a lehetőséggel. Egy minibuszba szálltak be, amelyben egy másik férfi már bent ült a sofőrön kívül. Mikor a kocsi elindult, a férfi közölte, 900 dollár, azaz átszámítva 250 ezer forint lesz a fuvar. A pár nem hitt a fülének, és megkérdezte, az hogy lehet. Ekkor a két férfi dühösen halandzsázott valamit a díjszabásról. Craignek végül sikerült lealkudnia a fuvart: 130 ezer forintnak megfelelő dollárra.

A pár attól félt, a sofőrnél esetleg fegyver van, ezért hajlandó volt az így is magas összeget kifizetni. A helyi rendőrség nyomoz, ám azt mondja, arra semmi esély, hogy a pár visszakapja a pénzét.

dailystar

Exit mobile version