Genderharcossá avatta az internet a 9 éves, kirúzsozott kisfiút

nlc | 2018. Június 25.
Az indiai kisfiú mellett először csak az unokatestvérei, majd a fél internet is kiállt.

Az egész azzal kezdődött, hogy a 9 éves Little Cuz (a kisfiú igazi neve nem ismert) vakációzni ment a rokonaihoz. Az indiai kisfiú mindig is szeretett sminkekkel, körömlakkokkal kísérletezni, így nagynénje rúzsát is kipróbálta. A család konzervatív fele azonban alaposan kigúnyolta, így a kisfiú az ágy alá menekült.

Unokatestvérei viszont kiálltak mellette: a 22 éves lány, Diksha Bijlani és bátyja, mindketten pirosra festették a szájukat, így csalogatták elő a kisfiút az ágy alól. Diksha a Twitteren is megosztotta a sztorit, hozzáfűzve, milyen fontos, hogy a gyerekeknek megadjuk a lehetőséget, hogy egy szélesebb genderspektrumon belül találhassák meg a helyüket.

Mondani sem kell, a Twitter azonnal felkapta az ügyet, és sok felhasználó úgy állt a rúzsos kisfiú mögé, mintha genderaktivista lenne – pedig csak gyerekként azt teszi, amihez épp kedve van. Legutóbb például rózsaszín biciklin körözött a városban.

yahoo

Exit mobile version