Olyan jól ment a fogyás, hogy végül testépítő lett

nlc | 2018. Július 26.
Telejsen megváltoztatta az életmódját, miután édesanyjánál rák gyanúja merült fel.

Vanessa Strike egészséges, fiatal nő volt, akinek szenvedélye volt a tánc. De mikor az akkori férje munkát kapott Worcesterben, a párnak  át kellett költöznie a több mint 300 kilométerre lévő Middlesbroughbe, Strike élete pedig drasztikusan megváltozott. Hamarosan majdnem negyven kilót hízott, és elmondása szerint gyűlölte, ahogy kinézett. 

„Mindig is nagyon fitt és egészséges voltam, egészen a húszas éveim elejéig. 17 éven keresztül táncoltam, ezért sosem okozott problémát, hogy mennyit ettem. A házasságkötés után az akkori férjem munkát kapott Worcesterben és elköltöztünk. Visszatekintve nagyon boldogtalan idő volt ez számomra. Távol voltam a családomtól, a barátaimtól és a tánciskolától, az új helyen pedig senkit sem ismertem, így az evés lett az új barátom. Rengeteg süteményt kezdtem el enni, reggel, délben és este is.

Ez egészen addig tartott, míg a nagyon egészségtudatos anyámnál emlőrákot nem diagnosztizáltak. Akkor magamba néztem egy kicsit, hogy megvizsgáljam a saját egészségemet és rájöttem, hogy milyen túlsúlyos vagyok, és egészségtelenül élek. Nem voltam elégedett a kinézetemmel, nem élveztem a munkámat, és csapdában éreztem magam a házasságomban is. Úgy döntöttem végül, hogy egyszerre egy dolgot fogok megoldani, így elkezdtem edzeni otthon, mert szégyelltem volna magam egy edzőteremben.”

Miután elég gyorsan látványos eredményeket ért el, Vanessa úgy döntött, nagyobb változtatásokat hajt végre, és egészséges élelmiszereket kezdett el vásárolni. Viszonylag kevés idő alatt harminc kilót fogyott, majd testépítő lett belőle. A nő most versenyekre jár, elvált a férjétől, és új munkája van.

„Nagyon büszke vagyok arra, amit elértem, sokkal jobban nézek ki, és jól is érzem magam. Egészséges életmódot folytatok, és végre boldog vagyok.”

Mirror

Exit mobile version