Vagyonokat költött plasztikára, hogy elkerülje az öregedést

nlc | 2018. Július 27.
Minél később, de inkább sosem öregedne meg a nő, ezért plasztikai műtétek sorát végeztette el magán.

A 43 éves Aimi Veness 25 évesen kezdett el botoxoltatni, aztén pár évnyi szünet után, az öregedéstől való félelmében sorra alakíttatta át magán a dolgokat. Volt már mell-és orrműtéte, szemhéját és szem alatti bőrét is kezelésbe vették, ajkát feltöltötték és már most tervezi, hogy esetleg dizájner vaginát is csináltat magának a közeljövőben. Eddig összesen körülbelül 50 millió forintnyi dollárt költött a plasztikai műtétekre.

„Szeretem ezeket a műtétet olyanok számomra, mintha vakáción lennék, és amikor vége, magamba zuhanok. Ez a hobbim, tulajdonképpen. A tökéletességre törekszem. Ez olyan, mint a drog. Szükséged van a következőre is, hogy jobban érezd magadat és jobban is nézz ki. Sosem sikerült még rosszul egy beavatkozásom sem.”

Aimi elmondta, hogy soha nem lesz elégedett a külsejével.

„Nagyon kritikus vagyok magammal, azt hiszem, ez már nem is fog változni. Rettegek az öregedéstől, így nem látom a jövőmet műtétek nélkül, ráadásul a korral biztos többre is lesz szükségem.”

Yahoo

Exit mobile version