„Emlékszem, nagyjából negyedikes voltam, mikor egyik nap az iskolából hazaérve azért kezdtem el zokogni, mert meg voltam róla győződve, hogy olyan leszek, mint Bette Middler. Tök normális gyerekkori félelem, igaz? Persze én se attól féltem, hogy olyan bombasztikus hangom lesz, mint Bette-nek, hanem attól, hogy akkora melleim lesznek majd, mint neki a Barátnők című filmben” – kezdi őszinte és igencsak szókimondó vallomását Heather Jones a Scary Mommy oldalán.
A folytatásban az amerikai nő elárulta, mikor kilencéves lett, ő volt az egyetlen az osztályban, aki melltartót viselt. „Az anyukám azzal vigasztalt, hogy korábban érek, mint a társaim, rámutatott, hogy jóval magasabb is vagyok náluk, és hogy egy idő után beérnek majd. Hát, szegénykémnek végül csak a magasságommal kapcsolatban lett igaza, merthogy a melleim még most, 37 éves koromban is nőnek.”
Heather azt mondja, össze sem tudja számolni, hány közeli barátjától és távoli ismerősétől hallotta azt a bizonyos mondatot, hogy: „De jó neked, nem adnál kölcsön egy kicsit a melleidből?” „Pedig ha valakinek, nekem nyugodtan elhihetitek, nem olyan jó dolog ez. Én K kosarat hordok, ami azt jelenti, hogy a melltartóimat simán hordhatná sapka helyett egyszerre akár két ember is. Már, ha egyáltalán találok rájuk megfelelő melltartót, és legalább ugyanilyen nehéz egy mellben jó méretű pólót vásárolnom. És akkor arról nem is beszéltem, hogy ha hanyatt fekszem, a melleim konkrétan az életemre törnek – fuldoklom tőlük.”
Heather elismeri, bár a nagy mellek előnyéről időről időre hajlamos elfelejtkezni, ezért most a cikk kedvéért igyekezett összegyűjteni néhányat: „El tudok rejteni egy egész üveg bort a melltartómban, és nyugodt szívvel mérhetem a lázamat akár a melleim alatt is, mert működik, és erre bizonyítékom is van.”
Bár az esetek többségében igyekszik elviccelni a dolgot, az anyuka elismeri, ha tehetné, már holnap kisebbre műttetné a melleit. Hosszan sorolja a negatívumokat: a hátfájást, a légzési nehezítettséget, a bőrirritációt, amivel a megfelelő higiénia mellett is állandóan küzdenie kell. „Szeretnék egyszer egy olyan blúzt felvenni és begombolni magamon, ami nem háromszor akkora, mint én, és szeretnék úgy oldalt feküdni az ágyamban, hogy ne kelljen attól félnem, hogy valaki rátenyerel vagy ráfekszik a melleimre.”
„Ha legközelebb azon kapsz, hogy a melleim méretén viccelődök, és kedved támadna velem együtt nevetni, egy pillanatra gondolj arra, hogy legbelül valójában sírok, és mindent megtennék, hogy megszabadulhassak tőlük.”