Lebénult a búvárbalesete után, azóta hegyet mászik

nlc | 2018. Augusztus 25.
Kerekesszékbe kényszerült a fiatal búvároktató, de a fogyatékossága ellenére is aktív életet él, sőt a vízbe is visszatért: gerincsérülteket tanít búvárkodni.

Álommunkáját végezte a 30 éves, walesi Rich Osborn búvároktatóként Cipruson, az egyik merülés alkalmával azonban kifogyott a levegője 30 méter mélyen. Amint a felszínre ért, azonnal dekompressziós kamrába vitték, ahol egy hétig bent tartották, ennek ellenére tartós károsodást szenvedett a gerincvelője, és Rich soha többé nem járhat. 

Forrás: SWNS

Azóta eltelt 9 év, és a kerekesszékbe kényszerült búvár most visszatért a vízbe, hogy sorstársait oktassa. A gerincvelő sérülése ellenére továbbra is pozitív szemléletű maradt, úgy döntött, arra teszi fel a hátralévő életét, hogy másokon segítsen. Határ a csillagos ég! – jelentette ki.

A búvárkodás volt az életem, és nagyon szerencsés vagyok, hogy évekig ezt csinálhattam, de továbbra is annyit szeretnék utazni, amennyit csak lehetséges így, mozgássérülten. A fogyatékosságod nem akadályozhat meg abban, amit el akarsz érni” – hangsúlyozta. 

Forrás: SWNS

Elmondása szerint megtalálta új életcélját: hegyet mászik és olyanokon segít, akik szintén gerincsérülést szenvedtek. Már megmászta Wales legmagasabb hegyét, a 1085 méter magas Snowdont egy speciális kerekesszékben a gerincsérültek „életbe való visszatérését” támogató Back Up alapítvány segítségével. A vízbe pedig egyáltalán nem félt visszatérni az életét teljesen felforgató baleset ellenére sem.

(via)

Exit mobile version