Jószívű rendőr fogadta örökbe a hajléktalan nő kisbabáját

nlc | 2018. Szeptember 05.
„Tudja, hogy velünk biztonságban van.”

Örökbe fogadta egy hajléktalan gyerekét egy kaliforniai rendőr. A 33 éves, háromgyerekes Jesse Whitten múlt tavasszal, szolgálatteljesítés közben ismerkedett meg a heroinfüggő édesanyával. Mivel ismerte a nő két gyerekét egy állami gondozásban lévő gyerekeknek szóló táborból, beszélgetni kezdtek. Whitten megsajnálta a nőt, foglalkozni kezdett vele, és hamarosan a feleségét is bemutatta neki. Különleges kapcsolat alakult ki köztük, aminek az lett a vége, hogy a nő megkérte őket: fogadják örökbe újszülött gyermekét – írja az ABC News.

Bár a gyerek már februárban megszületett, az örökbefogadás csak a múlt héten vált hivatalossá. Whitten nagyon lelkesen nyilatkozott a sajtónak az új családtagról:

Azonnal beleszerettem, annyira imádni való. Persze mint minden gyerek, ős is sír, ha szeretne valamit, de amint hozzáérünk, azonnal megnyugszik. Azonnal tudja, hogy velünk biztonságban van

– mondta. A babát Harlow Maisey-nek nevezték el – a második nevét a vér szerinti édesanyja tiszteletére kapta.

A Santa Rosa-i rendőrség a Facebookon gratulált a jószívű rendőrnek.

Fotó: Santa Rosa Police / Facebook

Exit mobile version