Egy hasznos és egészséges páros programot – vedd rá a pasid a házimunkára!

nlc | 2018. Október 30.
Napi 20 perc intenzív mozgás kell ahhoz a szakemberek szerint, hogy az egészségünket hosszú távon is megőrizhessük. Ha a párod életéből ez hiányzik, és nem hajlandó sem konditerembe járni, sem bringára pattanni, hogy autózás helyett így járjon munkába, akkor vedd rá ő egy kis közös házmunkára – ez ugyanis tökéletesen megfelel a célnak, ráadásul remek közös program és hasznos tevékenység is!

Egy rotterdami egyetem 7000 nőt és férfit kérdezett meg a házimunkával kapcsolatos szokásaikról, majd néhány évtizeddel később újra megvizsgálta a csoport tagjait, és arra az eredményre jutott, hogy közel három évvel élnek tovább azok az emberek, akik rendszeresen végeznek otthon házimunkát. A férfiakra elsősorban a ház körüli és a kertben végzett tevékenységek voltak pozitív hatással, míg a nők életét a takarítás, a mosogatás és egyéb klasszikus háztartási munkák hosszabbították meg a kutatók szerint. Egyszóval a házimunka nem csak szükséges, de egészséges is. Ha sikerül rávenni a párod, annak mindketten hasznát látjátok majd!

Arról, hogy sok pasi egyáltalán nem foglalkozik otthon házimunkával, sokszor mi, nők is tehetünk, mert úgy gondoljuk, hogy a mosogatás vagy éppen a porszívózás egyenesen kasztrálja a párunkat, és már csak ezért is magunkra vállaljuk ezeket a feladatokat. Pedig nagyon is macho dolog, amikor egy férfi otthon segít, és szó sincs róla, hogy a vasalás, a törölgetés vagy a teregetés megártana nekik. Az első dolog tehát az, hogy magunkban tisztázzuk le, a házimunka nem kizárólag női feladat, és cseppet sem férfiatlan. Második lépésben pedig éreztessük a párunkkal, mennyire szexinek találjuk, amikor kezébe veszi a partvist, vagy ha egy kis frivol köténykében szakácskodik és mosatlant számolja fel.

Ha mégis ellenérzései vannak a párunknak a klasszikus házimunkával szemben, találjunk neki a ház körül egy kis közös tennivalót: apróbb javításokat, festést, barkácsolást, kerti munkát vagy olyan kreatív tevékenységet, amit együtt is végezhetünk! Ezeket a konzervatívabb pasik sem gondolják férfiatlannak, sőt erősíti bennük azt az érzést, hogy hasznosak és szükség van rájuk, hiszen az ő ügyességük, erejük és segítségük kell mindehhez. Ez az érzés egyébként a kulcsa annak, hogyan lehet rávenni a férfiakat arra, hogy részt vegyenek az otthoni feladatokban…

Ez is érdekelhet Megnézem

A pszichológusok szerint ugyanis a férfiak ösztöneiknél fogva nem tudnak nemet mondani a nőktől érkező segítségkérésre. Ha nem parancsolóan és zsörtölődve kényszerítjük ki belőlük, hogy álljanak mellénk, hanem úgy, hogy a hozzáértésükre, tapasztalatukra, ügyességükre hivatkozva kérünk tőle támogatás, akkor biztosan megteszik, amit szeretnénk. Így lehet „megmozdítani” a férfit. Márpedig ez az igazi cél: egy kis közös program és némi testmozgás a kapcsolatunk erősítése és az ő egészsége érdekében.

Exit mobile version