„Mi van veletek, hogy a saját gyerekeiteket alázzátok nyilvánosan az interneten?”

Esvé | 2018. December 07.
Tanulságos posztban vágott vissza egy anyuka annak az apukának, aki a Facebookon tette közzé, hogyan bünteti meg kiskamasz lányát.

Vírusszerűen terjed a Facebookon annak az amerikai apukának a videója, aki azt mutatta meg a közösségi oldalon ország-világnak, hogyan büntette meg kiskamasz lányát, miután magatartásproblémák miatt kitiltották őt az iskolabuszról. Mint kiderült, a lány azért kapta ezt a büntetést, mert zrikálta az egyik osztálytársát. Édesapja azt mondja, a lányt nem így nevelték, és elfogadhatatlannak tartja lánya viselkedését, ezért úgy döntött, megleckézteti gyermekét. Méghozzá azzal, hogy gyalog küldi őt az iskolába.

A büntetés tényével egyetértek. De nem tartom fairnek, hogy az apuka ezek után videóra vette, majd a Facebook-oldalán az ismerőseivel is megosztotta azt, ahogy a lányát bünteti” – ezt pedig már Valerie Williams írja a Scary Mommy oldalán. Az anyuka úgy véli, az ilyen és ehhez hasonló, a gyereket megalázó videóknak nincs helye a közösségi oldalon.

„Tegyünk rendbe néhány dolgot. Szerintem nincs azzal semmi baj, ha egy kiskamasznak sétálnia kell az iskoláig. Azzal sincs baj, ha ezt hidegben csinálja. Legalábbis addig, míg rendesen felöltözik. Amivel viszont bajom van, hogy mindezt élőben közvetítjük a közösségi oldalon, hogy lássa mindenki. Az ég szerelmére, az a gyerek csak tízéves, egész életében el fogja kísérni ez a videó.

Valerie posztjában azt írja, ha a szülők azt szeretnék, hogy a gyerekük kedves és elfogadó legyen a társaival, akkor nekik kell példát mutatniuk, és kedvesnek és elfogadónak lenniük mindenki mással. „A 11 éves gyerekem soha az életben nem fog tisztelni, ha megalázom őt úgy, ahogy ez az apuka tette a lányával. Azt a bizonyos tiszteletet ugyanis ki kell érdemelni, és az kemény munka, egy ilyen vagy ehhez hasonló videó pedig garantáltan nem segít ebben.”

Exit mobile version