Zseniálisan reagált a geológuslány szomszédja bunkóságára

Sipos Márta | 2019. Január 25.
Az egyik előnye annak, ha az ember geológus, hogy tudja használni a légkalapácsot.

Melissa Scruggs egy fiatal kaliforniai nő, aki éppen a doktoriját írja vulkanológiából, ergo „ért a kövekhez”. Éppen ezért eléggé melléfogtak a szomszédai, akik bosszúból egy hatalmas szikladarabot görgettek az autója elé, hogy reggel ne tudjon kiállni a parkolóhelyéről.

A dolog előzménye, hogy Melissa szomszédai – első és másodéves egyetemisták – hatalmas partit csaptak az éjszaka. Rengeteg embert hívtak meg, akiknek az autója elállta a kocsifeljárót. Melissa ekkor átment és meg merészelte kérni őket, hogy reggel 7 órára legyenek szívesek és álljanak el a kocsija elől, különben nem fog tudni kiállni. A fiatalok ezen valamiért nagyon fennakadtak, és úgy döntöttek, bosszút állnak.

Csakhogy elfelejtették, hogy geológusként Melissának rengeteg kéziszerszáma van. Például egy mini-légkalapácsa, amivel könnyűszerrel szétkap egy ekkora követ. Melissa stílszerűen reggel 7 óra 30 perckor állt neki a munkának, ami 4 órán keresztül tartott.

Ezután néhány fényképet is kiposztolt a Twitter-oldalára – gondolta néhány geológus ismerőse viccesnek találja majd a történetet. Ehelyett azonban ezrével érkeztek a lájkok és az elismerő hozzászólások. Az eredeti bejegyzés alatt már 50 ezer (!) lájk van, és Melissa rengeteg új követőt szerzett. Az újonnan jött ismertséget arra szeretné felhasználni, hogy szórakoztató formában népszerűsítse a geológiát.

Mutatjuk a képeket:

@VolcanoDoc/Twitter

@VolcanoDoc/Twitter

@VolcanoDoc/Twitter

@VolcanoDoc/Twitter

(BoredPanda)

Exit mobile version