Ez tartja fitten a 116 éves nőt

Nagyezsda | 2019. Március 10.
116 éves és 66 napos a világ legidősebb nője. A matuzsálemkorú asszony elárulta, hogyan és mivel tölti a napjait.

Matekot tanul, szépírást gyakorol, és kedvenc időtöltésként egy stratégiai táblás játékot játszik egy japán nő, Tanaka Kane, akit 116 éves és 66 naposan a világ legidősebb embereként ismert el a Guinness Világrekordok. A Fukuokában, idősotthonban élő asszonynak szombaton adták át a világrekordot igazoló okmányt. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legboldogabb pillanat az életében, azt mondta, hogy „a mostani”.

Tanaka Kane 1903. január 2-án született kilenc gyermek közül a hetedikként. 1922-ben beházasodott egy rizskereskedő-családba, férjével, Hideóval négy saját és egy adoptált gyermeket nevelt fel. A Guinness Világrekordok ismertetése szerint a világ jelenlegi, igazoltan legidősebb embere rendszerint reggel 6-kor kel és csak este 9-kor fekszik le. Délutánonként olyan tantárgyakat tanul, mint a matematika, szereti a szépírást, egyik kedvenc időtöltése pedig a fonákolós (Othello) absztrakt stratégiai táblás játék, amelyben gyakran legyőzi az idősotthon személyzetét.

A korábbi rekordot is egy japán nő tartotta, Mijako Csijo, aki tavaly júliusban hunyt el 117 évesen és 81 naposan. Az őt megelőző életkorrekorder is egy japán asszony volt.

Hogy ki lehet a legöregebb férfi a világon, azt még keresik. A korábbi rekorder, a hokkaidói Nonaka Maszazo januárban hunyt el 113 évesen.

(MTI)

Kiemelt kép: @StoryBoardGamer / Twitter

Exit mobile version