Elouise O’Loughlin és Abbie Waters unokatestvérek, és mindketten szeretnek jótékonykodni. A kislányok még csak 9 évesek, de ha tehetnék, megmentenék a Földet. Addig is pedig ott segítenek, ahol tudnak: például egy garázsvásáron, amit a saját kertjükben rendeztek.
A két kislány a blackpooli Trinity Hospice Charity Shop jótékonysági szervezet javára rendezte a gyűjtést, ahol apró kacatjaiktól szerettek volna megválni, és az ebből befolyt összeget a szervezetnek ajánlották volna fel. Csakhogy 8 órányi ücsörgés alatt mindössze 4 fontot sikerült összekaparniuk.
A lányok olyan rosszul érezték magukat, hogy megható, kézzel írt levélben fejezték ki sajnálatukat az alapítványnak, amelyben leírták, „ők mindent megtettek”. Az alapítvány munkatársa, Carina Walker azt mondja, könnyekig meghatotta a cuki levél.