Lánya esküvőjére tanult meg újra járni a súlyosan sérült apa

Torzsa Kata | 2019. Május 30.
Így az apa kísérhette őt oltárhoz.

A 48 éves John O’Brien motorján egy autóval ütközött, és egy kis időre a klinikai halál állapotába került. Az építési munkásként dolgozó férfi számos sérülést szenvedett a balesetben, megrepedt a medencecsontja, a koponyája, és eltört a csuklója, és ráadásul a kiérkező mentősöknek fel kellett vágniuk a mellkasát, hogy szívmasszázzsal újraélesszék.

Az orvosok szerint soha senki nem élt még túl ilyen sérüléseket, de Johnt kemény fából faragták, és minden orvosi jóslat ellenére túlélte, sőt 26 éves lányát a saját lábán kísérte az oltárhoz néhány hete.

„Az esküvője napján bot nélkül tudtam közlekedni, és ez volt a célom mindvégig. Szerintem az egész családom meglepődött, hogy sikerült, de még azon is, hogy élek. Sétáló csodának neveznek.”

A férfit a baleset után három hónappal vitték át a rehabilitációs osztályra, ahol közölték vele: további négy hónap munka áll előtte. „Mondtam nekik: biztos, hogy nem, mert az esküvő egy hónap múlva lesz. Elég makacs és eltökélt ember vagyok, így négy héttel később Amyt én kísértem az oltárhoz.”

(Storytrender)

Kiemelt képünk: Pexels

Exit mobile version