Gyomnövény, amely megölheti a kutyádat

Trapp Henci | 2019. Június 04.
Egy közönséges gyomnövény, amely alattomos veszélyt jelent a kutyádra. Elmondjuk, hogyan előzd meg a bajt, mert egy apró figyelmetlenség a kutyád életébe kerülhet.

Hivatalos nevén egérárpa, népiesen cigánybúza, de leginkább toklászként emlegetik azt a Magyarországon igen gyakori gyomnövényt, amely a kalászvirágzata miatt jelent veszélyt az ebek épségére.

A növény termésének a vége szúrós, könnyen bekerül a kutya bőrébe, annak mozgásával halad egyre beljebb és beljebb. Leggyakrabban a külső fülbe, orrba, szájba, a lábujjak közé és a kutya fenekénél vagy nemi szerveinél fúródik be. A növény a felépítésénél fogva nem tud eltávozni, kijönni, a kutya sem tudja kiszedni, sőt adott esetben még mi, gazdik sem. A toklász mint a nyíl fúródik be, mert hegyes kis sörtéi úgy állnak, mint a halszálka, nem engedik, hogy kiessen. 

Toklászmező (Forrás: Wikicommons)

Toklászesetek

Nagyon nehéz észrevenni, főleg hosszú szőrű kutyáknál: 

„Reggel leverten ébredt a kutyánk. Ásításkor nyüszített egy kicsit, látszott, hogy nehezen nyitja ki a száját. Sokat köhécselt, köszörülte a torkát, ezért mivel még csak négy hónapos volt, arra gondoltunk, kennelköhögés. Elvittük az állatorvoshoz, aki megvizsgálta a pofáját, aminek a belsejében, a fogsora hátsó részénél talált egy befúródott toklászt, ami már begyulladt. Az okozta a fájdalmait. Mivel speciális eszközzel sem tudták kitépni, ezért bódításban felvágták, és így sikerült a járatot kipucolni. Egy másik alkalommal arra lettünk figyelmesek, hogy sántít, és emelgeti a jobb első tappancsát. Miután megvizsgáltuk, láttuk, hogy a két lábujja között be van gennyesedve, és azt fájlalja. Miután kipucoltuk a sebet, ott is egy toklászt találtunk.”

A közösségi oldalakon is sokan megosztják toklászkálváriájukat

Hallottunk rémesebb eseteket is a Felsőzöldmáli Állatorvosi Rendelő orvosától, dr. Sütő Andrástól. „Volt olyan páciensem, amelyiknek a hüvelyén ment be a toklász, átfúrta magát, és a mellén keresztül távozott. Egy másik eset sokkal tragikusabban végződött, ott a kutyus beszippantotta a toklászt, ami végül a tüdejében kötött ki, ott begyulladt, és az állat pusztulásához vezetett.”

Mit tegyünk, ha toklász van a kutyában?

Ha sétáltatás közben nem figyelünk a terepre, akkor gyakran már csak azt vesszük észre, hogy valami furcsa dolgot csinál a kutyánk, rázza a fejét, ha például a hallójáratába jutott be a gaz növény. Ha folyamatosan egy irányba dönti a fejét, akkor is valószínű, hogy toklásszal állunk szemben, méghozzá abban a fülben, amerre a fejét dönti. Mindenképpen vigyük állatorvoshoz, aki speciális csipesszel el tudja távolítani a kalászt.

Mikroszkóp alatt úgy néz ki a toklász, mint egy fegyver (Forrás: Wikicommons)

Ha nyalogatja a lábát, esetleg sántít, akkor a lábujján keresztül kerülhetett bele a toklász. Sok esetben a talp felől ki is bújik a növény, de olyan is előfordul esetenként, hogy betokozódik, és egy kötőszövetes burokkal elválasztja magát. Ilyenkor duzzanat képződik, amit helyi érzéstelenítés során szintén az állatorvos felnyit, eltávolítja a toklászt, kezeli a fertőzött területet. A felnyitást követően rengeteg genny is eltávozhat, mivel a toklász fertőzést okozhat.

Az orrba jutott toklászra rögtön heves és szűnni nem akaró tüsszögéssel reagálnak a kutyák. Ennek eltávolítása még az orvosokat is kihívás elé állítja, általában endoszkóppal, altatásban történik.

Megelőzés

Mint védelem, a megelőzés a leghatékonyabb. A saját kertünkben gondozzuk a növényzetet, nyírjuk rendszeresen a füvet, és ha egérárpa van a területen, irtsuk ki, illetve még kalászba borulás előtt nyírjuk le.

Sajnos a közterületeken, természetben nehezebb kikerülni a toklászt, ezért különösen figyeljünk oda, hogy ilyen területen ne hemperegjen, ne szaladgáljon a négylábú, és ha szereti a füvet rágcsálni, feltétlenül tiltsuk le, ha olyan helyen legelne, ahol toklászveszély van.

Séta után alaposan nézzük át a bundáját, ezzel nemcsak a toklászokat, de más nem kívánatos élősködőt is felfedezhetünk.

Via: Felsőzöldmáli Állatorvos

Exit mobile version