Segítőkutyájuk miatt dobták ki a családot a gyorsétteremből

Esvé | 2019. Június 20.
„Igenis nagy ügyet csinálok belőle” – jelentette ki az édesanya, miután cukorbeteg kisfia segítőkutyája miatt kidobták őket egy gyorsétteremből.

„Látom, kutyával jöttek, de sajnos az a helyzet, hogy az étterembe nem hozhatnak be kutyát. Sőt, igazság szerint semmilyen állatot.” A közelmúltban ezzel az indoklással tessékelte ki a Las Vegas-i Smashburger gyorsétterem üzletvezetője a Moon családot, miközben csak azt az apróságot hagyta figyelmen kívül, hogy Medic, a család sárga labradorja nem akármilyen kutya.

Medic ugyanis a család legkisebb, kilencéves, nem mellesleg cukorbeteg tagjának a négylábú segítője: arra képezték ki, hogy jelezze, ha bármilyen változás van a kisfiú vércukorszintjében. Az édesanya, Megan Moon a KTNV csatornának elmondta, az üzletvezetőnek jelezte is, hogy Medic segítőkutya, és mint ilyennek joga van a gazdájával lenni többek között egy étteremben is, ám a férfit ez nem hatotta meg.

Olyannyira nem, hogy miután a család nem volt hajlandó a felszólításra az étteremhez tartozó kerthelyiségben enni, törölte Moonék rendelését, majd szabályszerűen kirakta őket az étteremből. „Felháborító, hogy ilyesmi megtörténhet” – jelentette ki interjújában az édesanya, majd hozzátette, igenis nagy ügyet csinál a dologból, már csak azért is, hogy másokkal még csak véletlenül se fordulhasson elő ilyesmi.

A Yahoo Lifestyle az esettel kapcsolatban megkereste a Smashburger étteremlánc képviselőjét is, aki elmondta, rettenetesen sajnálják az esetet, majd hozzátette, belső vizsgálatot indítottak az ügyben.  

Nyitókép: KTNV

VIA

Exit mobile version