Szívrohamot kaphat a szökésben lévő, somogyi kenguru

nlc | 2019. Július 13.
Az erszényes Bonnyáról szökött meg. A rendőrök már nem keresik, mivel a kenguru nem veszélyes állat.

Mint arról korábban beszámoltunk, szökevény kenguru kószál Somogyban. A sonline.hu úgy tudja, az erszényest egy tíz éve Bonnyán lakó német házaspár tartotta a ház körül hobbiból, más egzotikus állatokkal (mint például emuval) együtt. A bonnyaiakat nem túlzottan kavarta fel a kenguru eltűnése, mert már hozzászoktak ahhoz, ha olykor a kenguru az utcán „sétált”. Mivel nem veszélyes állat, tartási kötelezettségek sem járnak vele, így a gazdája nem szegett szabályt azzal, hogy nem tudta elzárni.

A pénteki kenguruhajszába még a közmunkások is bekapcsolódtak, sőt egy drónt is be akartak vetni. Vadászok álltak készenlétben kábítólövedékkel, de az erszényes kifogott rajtuk – írja a sonline.hu. Már egy másik település határában járhat, az állat szervezett keresését pedig immár leállították.

Mint Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a Borsnak elmondta, sokáig üldözni sem lehet a kengurut, mert rendkívül érzékeny a stresszre, akár szívinfarktust is kaphat; az emberektől pedig fél, még élelemért sem jönne a közelünkbe.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version