6 hónapos terhesen mondott fel a munkahelyén, eladta a házát, ma milliomos

nlc | 2019. Július 26.
Rhian Allen azt mondja, nem bánta meg, de nem tanácsolja másnak, hogy ugyanezt tegye.

Rhian Allen hat hónapos terhes volt a legidősebb gyerekével, amikor a munkahelyén felmondott. Ezután eladta a házát, és a babavárás mellett minden energiáját nagy álmába, egy saját üzletbe fektette.

A Healthy Mummy ötletéről Rhian tudta, hogy aranyat ér, és ezért mindent megtett, hogy megvalósítsa. Megállás nélkül dolgozott rajta egy hónapig, majd beindította. „Tudtam, hogy mivel gyereket várok, azelőtt kell minél többet elintéznem, hogy megszületne.”

A Healthy Mummy lényege, hogy olyan diétás étrendet ajánl, amitől az anyák nem esnek össze. Vagyis van benne megfelelő kalóriabevitel és tápérték. Rhian olyan programot, étrendet akart, ami figyelembe veszi, hogy az anyák túlterheltek, fáradtak és keveset alszanak.

Az applikációban könnyű, otthon elvégezhető gyakorlatok vannak, és olyan ételek, amiket szintén könnyű elkészíteni és beszerezni. Az applikáció segít a haladást is rögzíteni, így az anyukák nyomon követhetik diétájukat. Ma közel másfél millió felhasználója van, és 24 millió dollárt ér.

Rhian szerint, bár ma sikeres az applikáció, azért nem volt egyszerű beindítani. Három évig egy fillért nem látott belőle. Ezek után azt tanácsolja azoknak, akik követnék a példáját, hogy a termék elindításáig ne mondjanak fel, ahogy ő tette.

(via)

(Kiemelt kép: healthymummy.com)

Exit mobile version