Megvan, hol vezetnek a legtöbben ittasan Magyarországon

Kránicz Bence | 2019. Augusztus 13.
Külön országos és budapesti adatokat is kiadtak az ittas vezetésről.

Somogybabodon a legnagyobb az egy főre jutó ittas vezetések száma. A Somogy megyei faluban majdnem minden tizedik lakosra jutott egy ittas vezetés az év első felében. Az ittas vezetésről szóló friss adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság küldte el a 24.hu közérdekű adatigénylésére.

A mindössze 476 lakosú somogyi faluban 28-szor intézkedtek a rendőrök „járművezetés ittas állapotban” bűncselekmény miatt, és 16-szor „ittas vezetés” szabályszegés miatt, azaz összesen 44-szer jártak el ilyen ügyben. Az arányszám szempontjából a Káli-medencében fekvő Kékkút a második, de csak azért, mert itt 75-en élnek, ahhoz viszonyítva magas a két intézkedés. A harmadik helyezett Paloznakon 546 lakosra jutott 14 ügy.

Somogybabodon csak úgy száguldoznak a sofőrök (Fotó: iStock)

Vidéken az abszolút számokat tekintve Szegeden volt a legtöbb, tetten ért ittas vezetés, 161 regisztrált esettel. A top 10-be Sopron és Kiskunfélegyháza is befért. Budapesten pedig egyértelműen Budán fogtak több ittas sofőrt: a listát a II. kerület vezeti 168 esettel, de a III. és a XII. kerületben is 100 fölött volt a lefülelt ittas sofőrök száma.

További adatok és böngészhető infografikák a 24 cikkében.

Exit mobile version