Megható búcsú: végig dudált a 7-es busz, mert nyugdíjba ment Pista, a közösségépítő sofőr

Nagyezsda | 2020. Március 01.
17 évig dolgozott BKV-sofőrként, az utolsó munkanapja igen különlegesen zajlott, még lufi is díszítette a járművét.

Nyugdíjba vonult Apáthy István László, azaz Pista, a népszerű és közösségépítő buszvezető, aki 2003-ban kezdett el dolgozni a BKV-nál autóbuszvezetőként. Tíz évet a Kelenföldi garázsban dolgozott, legtöbbször a 3-as, 33-as vonalakon, majd amikor elköltözött Budapestről, a Cinkota garázsba kérte át magát, ahonnan a 7, 7E járatokon, illetve a metrópótlókon szolgált le újabb 7 évet. Szinte minden busztípust vezetett, kedvence az Ikarus 435-ös volt, de a Volvót, Mercedest is hiba nélkül kormányozta.

A BKV – Szeretem csinálni! Facebook csoportban megható posztban búcsúztatták a buszvezetőt elmesélve, milyen különlegesen telt a nyugdíjba készülő buszvezető utolsó munkanapja:

Egy nappal 63. születésnapja előtt, 2020. február 29-én teljesítette utolsó szolgálatát, a 7-es járat 54-es forgalmi számát. Az úton a családtagokon, barátokon kívül több tucatnyi egykori és jelenlegi kolléga tartott vele. Menet közben a kollégákon kívül rengeteg utas is köszöntötte, kívánt neki boldog nyugdíjas éveket, és lelkesen fotózták is a járatot, mert a táblákon és a lufikon kívül a külső kijelzőkön megjelenő Köszönjük, Pista! feliratot is már messziről észrevették, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai állítottak be, csak erre a járatra.

Az utolsó kis kört kötelezően dudálással kellett megtenni Újpalota, Nyírpalota út végállomáson, ahonnan az ünneplők egy különbusszal jutottak el a Kőbánya garázsba, a Faházba, ahol kollégái elbúcsúztatták Pistát.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version