A koronavírus akár 4 napig is fertőzhet a telefonunkon keresztül

nlc | 2020. Március 02.
A koronavírus fertőzéseinek többsége nem súlyos, cserébe rendkívül gyorsan terjed, és most kiderült, hogy a telefonunk képernyője az egyik leghatásosabb vírusgazda.

Bár a mai napig sok a bizonytalanság és jellemző az információhiány a koronavírussal kapcsolatban, azt biztosan lehet tudni, hogy amivel a leghatékonyabban védekezhetünk ellene:

Az említett óvintézkedések pedig leginkább azért indokoltak, mert ha olyan felületekhez érünk, amelyeken a koronavírus megtalálható, majd hozzáérünk az arcunkhoz, a vírus kórokozója máris közel került a szánkhoz, az orrunkhoz és a szemünkhöz, így fertőzőképes lesz. 

Egy frissen megjelent cikk most egy újabb veszélyes vírushordozója hívja fel a figyelmünket, ami nem más, mint az okostelefonunk, ami szintén komoly koronavírus-fertőzési kockázatot jelent.

A SARS-CoV-2, vagyis az új koronavírus előző verziója, a SARS-CoV adatai alapján a WHO szerint:

Ebből kiindulva a mobiltelefonok kijelzői, amelyek tulajdonságai leginkább az üvegére hasonlítanak, felületükön, tisztítás nélkül az új koronavírus akár 4 napig is fertőzőképes maradhat. Például úgy, hogy egy tömegközlekedési eszközön utazva egy vírushordozó beteg köhög a közelünkben, miközben nyomkodjuk a telefonunkat. 

A megoldás? Rendszeresen tisztítsuk a telefonunkat, mikroszálas kendővel vagy más, kimondottan erre a célra kifejlesztett fertőtlenítő szerrel, eszközzel stb.

(via/via)

A koronavírussal kapcsolatos legújabb híreket itt olvashatod el, így áll most a vírus terjedése: 

Exit mobile version