Embertpróbáló hétköznapokról vall a 10 éves hármasikrek anyukája

Esvé | 2020. Március 07.
Szerettek volna egy harmadik gyereket, de arra nem számítottak, hogy a sors egyszerre hárommal ajándékozza meg őket. Kerry Lions őszintén mesélt a brutális első néhány hónapról és arról, milyen praktikákkal élte túl az elmúlt 10 évet.

„Dr. Kaplannak igaza is volt, meg nem is, mikor az első vizsgálat után azzal küldött haza, hogy mintha látna egy második szívhangot is, de nem biztos benne” – kezdi a Today.com-nak írt hosszú vallomását a New York-i anyuka, Kerry Lions. „Én viszont tudtam, hogy téved. Szentül hittem, hogy nem lehetnek ikreink, hiszen a családban soha, senkinek se voltak ikergyerekei. Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor nem sokkal később kiderült, hogy nem is »csak« kettő, hanem három gyereket várok.

Kép forrása: Kerry Lions

Kerry azt mondja, aznap, mikor kiderült, hármasikreket vár, nem ment vissza dolgozni. „Napokig olyan voltam, mint akit fejbe vertek. Össze voltam zavarodva, féltem a következő időszaktól, és ezzel egy időben rettenetesen dühös voltam, amit persze a férjemen vezettem le. Konkrétan üvöltöttem vele, hogy ő tehet mindenről.” Miután sikerült valamelyest lehiggadnia, Karry már csak azért imádkozott, hogy az ikrekkel minden rendben legyen. „Végül szerencsére mindhárman makkegészségesen születtek, úgyhogy egyetlen napot sem kellett az újszülött intenzíven tölteniük.

Kép forrása: Kerry Lions

Az anyuka bevallja, az első néhány hónap pokoli nehéz volt. Pláne úgy, hogy a két nagyobbik gyereke is csak 4, illetve 2 éves volt ekkor. „Sokszor éreztem úgy, hogy megbolondulok, de végül mindig sikerült átlendülni a legnehezebb időszakon is, hála néhány praktikának, amit most megosztok mindenkivel, hogy a következő anyukának, aki ebbe a helyzetbe kerül, már sokkal könnyebb legyen.

Exit mobile version