Favell Lee Mortimer (1802–1878) egy tiszteletreméltó viktoriánus matróna volt, aki gyerekeknek szóló oktató-nevelő-ismeretterjesztő, főként vallási témájú könyveivel valósággal felrobbantotta a 19. századi angol könyvpiacot. Bár ezek a művek tényleg elképesztően nagy számban keltek el akkoriban, megítélésük ma már nem egyértelmű; Peep of Day (kb: Első hajnali napsugár) című, 1833-ban íródott művét a szerző dédunokahúga, Rosalind Constable például egyenesen a „valaha készült legszadistább gyerekkönyv”-nek nevezte egy, a The New Yorkerben megjelent, 1950-es cikkében.
Favell Lee Mortimerről még azt is érdemes tudni, hogy – állítólag – egész hosszú életében mindösszesen két alkalommal járt Anglián kívül, ám ez az apró mellékkörülmény természetesen nem akadályozta meg abban, hogy 1849-ben, sikerei csúcsán az Európa országairól és népeiről is írjon egy alapos összefoglalót kiskorú olvasóinak. Ez a könyv volt a Near Home, or, The Countries of Europe Described (Az otthonunkhoz közel, avagy Európa országainak leírása), amelybe annyi hajmeresztő és vicces, a nyilvánvaló fogalmatlanságot maximumra csavart brit birodalmi gőggel tetéző megállapítást sikerült belezsúfolni, hogy napestig lehetne idézgetni. Mi most megpróbáltuk kiválogatni a legjobbakat.
Az írónő az 1860-as években (Fotó: Wikipedia)
„Azt gondolhatnád, hogy a svédek bölcs és jó emberek. Nos, nem igazán. Nincs még egy olyan ország Európában, ahol annyi ember kerül börtönbe, mint Svédországban. […] Ezzel nem azt akarom mondani, hogy annyi rabló lenne Svédországban, mint Szicíliában, ahol a bűnözőket csak ritkán dugják rács mögé; Svédországban ugyanis működik az igazságszolgáltatás, de ettől függetlenül az emberek ugyanúgy lopnak és rabolnak. […] A svédek rettenetes modorban káromkodnak, az úriemberek éppúgy, mint a szegények. Gyakran részegek is. […] A gazdag svédek nagyon rossz példát mutatnak a szegényeknek. Az előkelő hölgyek és urak álló nap a tánccal meg a ruházkodással vannak elfoglalva, és ostoba dalokat énekelnek. A boltosok elhanyagolják az üzletüket, és csak felesleges dolgokra pocsékolják az idejüket. […] A kovácsok és az asztalosok kétbalkezesek, és semmiféle hasznos munkát nem végeznek el rendesen.”
„Az olaszok legfőbb szórakozása a szerencsejáték. […] Nem is nagyon értik, hogy ezzel mi a probléma. Játék közben időnként elrohannak a templomba, szenteltvizet locsolnak magukra, féltérdre ereszkednek, aztán sietnek is vissza kártyázni. […] Az olaszok a hasznos dolgok helyett inkább a szép dolgokkal szeretnek foglalkozni. […] A házaik mocskosak, de őket ez nem érdekli, hisz csak a dekorációval törődnek. Mi angolok ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy a csinosan berendezett háznál jobb a tiszta ház.” Ezeken kívül még megtudhatjuk, hogy: „Itália tele van agresszív koldusokkal és a nyomorékokkal; a szegények állandóan makarónit esznek; az országban rengeteg gyilkosság történik; a Pápa pedig ostoba ceremóniákat mutat be Rómában.” (a katolikusok persze a többi fejezetben is jól megkapják a magukét.)
„A görögök nem vademberek, de nem is annyira bölcsek, mint az angolok. […] Nem tudják, hogy kell rendesen felnevelni egy gyereket. […] A görögök előszeretettel fakadnak dalra, noha nem csinálják túl jól. […] Szabad utat engednek az érzéseiknek: az egyik pillanatban sírnak, a másikban meg nevetnek. Rosszul kezelik a problémákat: ha boldogtalanok, úgy bőgnek, mint egy csecsemő. Igen előzékenyek és gyengédek, de nem szabad megbízni bennük.”
„A spanyolok rendkívül henyék: táncolni, gitározni és öltözködni sokkal jobban szeretnek, mint dolgozni vagy olvasni. […] Portugáliában ugyanolyan szánalmas viskók és tudatlan emberek találhatóak, mint Spanyolországban. A helyiek lusták, és mindent rosszul csinálnak, kivéve a portói bort. Nincs még egy olyan kétbalkezes nép Európában, mint a portugál.”
„Lengyelországban a gyerekek rongyosak és piszkosak, iskola helyett pedig megrakott szekerek után szaladgálnak kenyeret koldulva. […] A házak nyomorúságosan festenek: egymásra hányt rönkök, egy szűk lyukkal az oldalukon, ahol bejut némi napfény, és kimegy a füst. Kert nincs, csak valami sáros pocsolya, ahol a gyerekek a disznókkal és a kacsákkal pancsolnak. […] Lengyelországban sokáig lehet utazgatni anélkül, hogy valami szépet látnánk. Az egész ország egy nagy homoksíkság. […] A lengyel úriemberek túl büszkék ahhoz, hogy dolgozzanak, noha sok nemes annyira szegény, hogy kenyeret koldul más főuraktól – de dolgozni még ekkor sem hajlandóak.”
„A franciák igen jól öltözöttek, de nem túl tiszták. Mivel módfelett szeretnek bókolni, hogy így bűvöljék el a másikat, gyakran megesik, hogy nem mondanak igazat.”
És amire mindenki várt: Magyarország
Annyira nem is vészes a helyzet. „A magyarok sokkal civilizálatlanabbak, mint a németek, kevésbé szorgalmasak, híján vannak a szakértelemnek, és a többségük nem tud se írni, se olvasni. […] Szeretik a csinos ruhákat, és szeretnek táncolni.[…]Vidámak és meggondolatlanok. […] A magyarok vagy nagyon szegények, vagy nagyon gazdagok. A gazdagok olyan fantasztikus kastélyokban élnek, aminőket még Angliában sem látni […], míg a szegények fadarabokból összetákolt kunyhókban nyomorognak […], némelyek meg a földbe vájt odúkban húzzák meg magukat, mint a vadállatok. […] Magyarországnak két fővárosa van, amelyek egymáshoz közel találhatóak. […] Buda szegény, Pest gazdag. Buda régi, Pest új. Buda teli van kertekkel, Pesten szépek az épületek. Sajnos Buda és Pest nemigen szívleli a másikat; ugyanis irigyek egymásra. […] Bár a magyaroknak nem lehet saját királyuk, van egy koronájuk, amelyre úgy gondolnak, mintha valamiféle élőlény volna. […] Ez az aranykorona nagyon régi, és sokan, akik viselték, igen boldogtalanok voltak.”
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Favell Lee Mortimer nemcsak sértő marhaságokat írt, sőt: a hollandokért meg a németekért például szinte már rajongott, és azért nyilván ezekben a kissé nyers nemzetkarakterológiai közhelyekben is akadt némi igazság. Az országleírásokhoz mellékelt anekdotái pedig kifejezetten érdekesek (Magyarországnál pl. a Hany Istók-legendát vette elő). És azért azt is leírta, hogy Európa legjobb bora, amit Tokajinak hívnak, magyar szőlőből készül. Aki kíváncsi az egész könyvre, itt olvashatja el (angolul).
További viktoriánus kalandok:
- 29 év az árnyékban – kár lenne elfelejteni a legfiatalabb Brontë nővért
- A skót gőzlovag már 1874-ben fantasztikus fényképeket készített a Hold hegyeiről és krátereiről
- Az Alice Csodaországban óta tudjuk, hogy mindannyian bolondok vagyunk
- Egy dinoszaurusz belsejében tartották minden idők legmenőbb szilveszteri buliját
kiemelt kép: Fortepan/GGAABBOO