A 25 éves Laura Smith naponta háromszor szoptatja két kisfiát, az ötéves Joelt és kétéves öccsét, Bennettet – írja a Daily Mail. A brit bulvárlapnak nyilatkozva az édesanya elárulta, a környezetéből sok kritikát kap azért, mert még mindig szoptatja gyermekeit, ennek ellenére kész arra, hogy a fiúk 8 éves koráig folytassa a dolgot.
Mindezt azért, mert Laura úgy gondolja, az anyatejnek köszönhető, hogy két kisfia makkegészséges. „Soha, egyikük se kapta el az influenzát, nem volt fülfertőzésük és nem kellett gyógyszert kapniuk semmire” – mondja, majd hozzáteszi, sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, milyen fontos hatással van az anyatej az immunrendszer működésére.
„Ha csak rajtam múlna, 8 éves korukig szoptatnám a fiúkat. De ha ők ezután is szeretnének még anyatejet, nem fogom azt mondani nekik, hogy nem” – árulta el Laura, akit testvérével együtt az ő édesanyja is sokáig szoptatott. „Öt évesek voltunk, mikor édesanyám elválasztott minket.”
Az anyuka egyébként beszélt arról is, hogy ha nyilvános helyen vannak, nem mindig érzi magát komfortosan a szoptatáshoz. „Rengetegen megbámulnak, van hogy be is szólnak. A múltkor megosztottam egy fotót a közösségi oldalon arról, hogy a két fiamat egyszerre szoptatom, mire az egyik anyuka annyit szólt hozzá, hogy túl nagyok már ehhez.”
Olvass még többet a szoptatásról az nlc.hu-n:
- Pedofíliával vádolják a nőt, aki 9 éves koráig szoptatta kislányát
- Elfelejtette, hogy önbarnítót kent magára, így szoptatta meg a babáját
- Megható pillanat: szoptatós fotót posztolt Szinetár Dóra