Gyakorlatilag kizárják az örökbefogadásból az élettársakat és az egyedülállókat

nlc | 2020. Október 09.
Egy új rendeletmódosítás egyedülállóként tekint a nem házasságban élőkre.
Mindenkinek szüksége lenne tanfolyamra, aki ma gyereket vállal Magyarországon

 

A nem házasságban élők örökbefogadásából gyakorlatilag kizárja az élettársakat egy új rendeletmódosítás, amely egyedülállónak tekinti ezeket az embereket – írja a merce.hu.

A lap rámutat, hogy az eddigi jogszabály szerint ha a gyermekvédelmi szakszolgálat olyan örökbe fogadni szándékozó személyt talál, akivel várhatóan megfelelő szülő-gyerek kapcsolat alakulhat ki, akkor dönt a személyes kapcsolat felvételének lehetőségéről és értesíti az örökbe fogadni szándékozó személyt.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azonban új szövegezéssel látta el a jogszabályt, amelyben már kifejezetten “a gyermek számára megfelelő örökbe fogadni szándékozó házaspár” a megnevezés. Ha az egész országra nézve eredménytelennek bizonyul a keresés, akkor lehet szó egyedülálló örökbefogadóról “feltéve, hogy az a gyermek érdekében áll”. A Mérce rámutat, hogy Kásler módosítása a nem házas párokat meg sem említi, őket egyedülállóként kezeli.

Nincs esküvő? Nincs örökbefogadás! (Fotó: Getty Images)

A Polgári törvénykönyvben az áll, hogy az örökbefogadást olyan “megfelelő életkorú személy” fogadhat örökbe gyereket, aki személyisége és életkörülményei alapján alkalmas erre. A törvényben szerepel, hogy a „kiskorú gyermek érdekében a gyámhatóság elsősorban a házasságban élő örökbefogadók általi örökbefogadást engedélyezi”, mint írják, Kásler Miklós most bizonyára az „elsősorban” kifejezést értelmezte újra.

Az oldal megszólaltatta Mátyás Ferencet, a Momemntum szakértőjét is a kérdéssel kapcsolatban, aki szerint „ez a szabály a kormány politikai irányvonalába illeszkedve másodlagos, értéktelen embereknek bélyegzi az LMBT embereket és mindazokat, akik nem élnek a kormány értékrendjének megfelelő házasságban”.

A Mérce szerint azonban valójában sokkal többen lehetnek azok a heteroszexuális élettársak, akik így a sor végére kerülnek, akkor is, ha egyébként megfelelő örökbefogadó szülőnek bizonyulnának.

További cikkeink az örökbefogadás témakörében:

Exit mobile version