Magyarországon valószínűleg csupán kevesen ismerik Dorothy Molter nevét, aki 1934 és 1986 között élt Minnesota sűrű erdejében, azon belül is a Knife Lake tó egyik kis szigetén, 15 mérföldre a legközelebbi úttól és 30 mérföldre a legközelebbi várostól.
Nem gyűlölte az embereket, nyaranta például horgásztábort üzemeltetett, de azért a teleket egyes-egyedül vészelte át a rengetegben. Sok kiránduló azonban örökre emlékszik rá, mivel a tó kristálytiszta vizéből főzött gyömbérsörét sok szomjas evezős megkóstolhatta, nem véletlen, hogy Moltert egyszerűen csak root beer ladyként, azaz a gyömbérsörös asszonyként emlegetik. Gyömbérsöre receptjében még az is szerepel, hogy az alapanyagul szolgáló cukorszirupot egy evezőlapát segítségével kell elkeverni a tóból mert vízben, hogy attól tartsa meg jellegzetes, fenyőillatra emlékeztető zamatát.
Dorothy Molter bő fél évszázadon élt egyedül az amerikai vadon közepén (Fotó: Dorothy Molter Museum)
Molter még a XX. század harmincas éveiben szeretett bele Minnesota erdőségeibe, amikor a családjával arrafelé kirándult. Eredetileg ápolónak készült, a nagy gazdasági válság miatt pedig nem igazán akadt munka a városokban. Emiatt visszatért a tóra, ahol már akkor is üzemelt a horgásztábor, a nála 30 évvel idősebb Bill Berglund irányításával. A férfi megígérte neki, hogy ha Molter mellette marad és segít a tábor üzemeltetésében, rá fogja hagyni a létesítményt. Az ígéretét be is tartotta, 1948-ban bekövetkezett halálát követően Dorothy Molterre szállt a tábor.
A környékbeli erdőségről kapta a „Northwoods pacsirtája” megtisztelő nevet, amiért több sérült evezősön segített, de bajba került állatokat is előszeretettel húzott ki a csávából. Repertoárjában szerepelt az elhagyott horgok eltávolítása a balszerencsések különféle testrészeiből, de tett sínbe törött végtagokat is, egy ízben pedig egy villám sújtotta fiút életben tartott, amíg a mentők meg nem érkeztek a helyszínre.
Személyiségével kapcsolatban a legtöbben magányos életmódját említik. Ahogy Jess Edberg, a közeli Ely városában található Dorothy Molter Múzeum igazgatója megjegyezte: „valódi különlegességnek számított egy hajadon, aki egyedül élt a vadon közepén”. Molter egyébként egyszerű okból nem ment férjhez: megfogadta ugyanis, hogy csak olyan férfihoz megy feleségül, aki „több fát tud felvágni, több halat tud kifogni és több csomagot tud magával cipelni”, mint ő maga.
Minderre szüksége is volt, a szigeten ugyanis nem volt sem áram, sem telefon, de még a víz sem volt bevezetve, így Dorothy Molternek mindenről magának kellett gondoskodnia. Fát vágott, vizet mert a tóból, illetve télen jeget olvasztott, hogy legyen mit innia.
Később meggyűlt a baja a hatóságokkal, miután az amerikai kormányzat természetvédelmi rezervátumot jelölt ki a területen, az 1964-ben elfogadott Wilderness Act nevű törvény pedig előírta, hogy az ilyen területekről el kell bontani minden épületet és minden vállalkozásnak be kell szüntetnie a tevékenységét. Molter több felszólítást is kapott, hogy hagyja el a szigetet, ő azonban nem adta fel. Végül a közösség összefogására, de politikusok és környezetvédők közbenjárására is szükség volt, annak érdekében, hogy Molter végül önkéntes munkaerőként a szigeten maradhatott.
Dorothy Molter kunyhója a Knife Lake egyik szigetén (Fotó: Wikipedia)
Mivel ezután a gyömbérsört már nem árusíthatta, apró adományokért cserébe juthattak hozzá a szomjas evezősök. Érdeklődőkben pedig nem volt hiány, évente legalább hétezer kenus kereste fel, akik nagyjából 12 ezer palacknyi gyömbérsört fogyasztottak el.
Ahogy öregedett, egyre gyakrabban látogatta a családját Chicagóban, de ideje nagy részét továbbra is a szigeten töltötte, dacára annak, hogy telente kőkemény fagyok köszöntöttek a környékre.
„A telet szeretem a legjobban, még úgy is, hogy errefelé a hőmérő néha akár 50 fokkal is fagypont alá süllyedt – mondta egyszer egy interjúban. – De nem tudom megunni a befagyott tavakon való sétálgatást, vagy az erdő téli csendjét.”
Dorothy Molter végül 1986-ban a szigeten álló egyik házikóban hunyt el. Egy önmagát Dorothy angyalainak nevező csoport pedig ezután határozta el, hogy a szigeten álló házakat áttelepítik Ely városába, ahol múzeumot hoznak létre a tiszteletére. A múzeum ma is várja a látogatókat, benne több helyen látható Molter egy szóvá összegyúrt mottója: ‘Kwitchurbeliakin’, azaz quit your bellyaching, ami magyarul körülbelül annyit jelent: „ne nyavalyogj”. A múzeumban természetesen meg lehet kóstolni az eredeti recept alapján készített gyömbérsört, de a vállalkozó kedvűek akár otthoni főzőkészletet is vásárolhatnak, amellyel otthon is megidézhetik Dorothy Molter szellemét.
Még több inspiráló nő az nlc-n:
- Dragettes: hét nő, akik gond nélkül nyomták tövig a gázt
- A dédnagymamád lehetne a repülőgép szárnyán sétálgató nő
- Ismerjétek meg Hadeelt, a nőt, aki hangot ad azoknak, akik nem tudnak beszélni