„A pandémia alatt a szolgálati feladataim megsokszorozódtak” – Pál Sándor a szeretetszolgálati munkáról

Károly-Rajki Edith | 2021. Június 10.
Legtöbben a Református Szeretetszolgáltban végzett munkájáról ismerik, miközben egy középvállalat ügyvezető igazgatója. Eközben már a saját maga által alapított Te is segíthetsz! Támogató Alapítványát vezeti.

Pál Sándor (mármint ahogy a legtöbben hívják) Sándor bácsi rendszeresen látogat

Fotó: Pál Sándor archívumából

Miként előtte is, úgy a tavaly március óta tartó koronavírus-járvány alatt is sokat járt Kárpátaljára, Erdélybe és persze itthoni szervezetekhez és családokhoz is. Sándor lelkesen beszél a kezdetekről, szavaiból érezni, hogy szeretettel gondol a családjára, akik elindították a ma is járt úton. „Dágról, Esztergomtól nem messze, egy kis faluból indultam. Mindenki ismert mindenkit, és készségesen segített is a másikon. Igazi közösség volt. A gimnáziumi éveimet a debreceni református gimnáziumban kezdtem, akkor ez volt az egyetlen református gimnázium Magyarországon. Jól éreztem magam a városban, sokat tanultam és sportoltam, könnyen beleilleszkedtem az ottani közösségbe. A Református Kollégium Gimnáziuma szeretetre, megbecsülésre és tiszteletre tanított. Azt vésték az eszünkbe, hogy nem te vagy a fontos, hanem a másik és mások szükséglete. Pár év után teljesen természetes lett ez a hozzáállás. Ma is vallom a gimnázium jelmondatát: Orando et Laborando. Imádkozzatok és dolgozzatok.”

Sándor érettségi után megházasodott. Feleségének, Juditnak az édesapja református lelkész volt, miként azt Sándor mondja: „egy keresztyén gimnáziumból egy csodálatos református lelkész családba kerültem.” Apósa révén révén jutott el fogyatékosok szeretetotthonába, igyekeztek segíteni az ott élőkön. „Nem volt könnyű feladat, de mélyen megragadt. A mai napig otthon érzem magamat ezekben az intézményekben. Sok-sok barátom él bennük.”

Pál Sándor és felesége Judit

Sándor motorozott, érdekelték az autók, az ezzel kapcsolatos újdonságok, ezért nem is volt kérdés, hogy a Műszaki Egyetemre megy továbbtanulni. „Jó matek és fizikaoktatást kaptunk a gimnáziumban. Bár nagyon vonzott az orvosi pálya, végül műszaki irányba indultam el. 1990-ben alapítottunk egy forgalomtechnikai céget, ami nem is az egyetemi tanulmányaimhoz kapcsolódik. KRESZ és forgalomtechnikai táblákat, változtatható jelzésképű elektronikus táblákat gyártunk, forgalomtechnikai kivitelezési munkákat végzünk.” Azt mondja, közlekedéssel mindig sokat foglalkozott, egy vezető beosztású kollégája (és egyben jó barátja) kérdezte őt anno, hogy elvállalná-e az újonnan alapítandó cég vezetését. Sok idő nem volt gondolkodni, rávágta, hogy igen. „Fogalmam sem volt, mivel is jár ez. Véletlenszerűen jött az életembe ez az egész. Svájci–magyar, majd tíz évvel később múlva svéd-magyar vegyesvállalat lettünk, összesen százhúsz embert foglalkoztatunk, én pedig tulajdonosként végezhetem a jótékonysági küldetésemet. Jól működik a cégcsoport, nagyon jók a vezetőtársaim, a kollégák sok terhet levesznek a vállamról, ezért is tudok sok időt fordítani a szeretetszolgálatra. Vallom, hogy a gyors és hatékony segítségnyújtás elengedhetetlen a társadalom peremén élők és a halmozottan hátrányos helyzetben élők számára. Általában én ülök be az autóba és megyek a helyszínekre, főleg ha sürgősen kell lépni, és ha adományokat juttatunk el a Kárpát-medencébe. Kárpátaljára heti rendszerességgel járok, az autóm már magától tudja az utat. Otthon érzem magam az ottani Kárpátaljai falvakban, nagyon szeretek ott lenni. Sok barátom van ott.”

Sándor tizenöt éve jár Kárpátaljára

Több nagy nyugati szegélyszervezet is segíti Kárpátalját és Erdélyt: holland, német és svájci intézmények segítenek ottani szervezeteket, ebben sokszor Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány játssza a közvetítő szerepét.

„Feleségem édesapjára nagyon felnéztem, sokat tanultam tőle, édesanyja a leggondosabb édesanya volt a világon. Mivel a sajátomat hamar elvesztettem, ő mindig pótolta – meséli Sándor, és egy pillanatra megáll, hogy családjáról beszéljen: – Most is ünnep, ha együtt lehetünk. Nagy a család, sokszor voltunk együtt huszonketten, vagy akár huszonhatan: együtt kirándultunk, nyaraltunk minden nagyobb ünnepen. Összetartóak vagyunk, sok unokatestvér, testvér, sógor, koma. Mindig jó együtt lenni, érezni a nagy család szeretetét és az egymás iránt táplált felelősséget. Mi is szerettünk volna három-négy gyereket, de nem akart összejönni. A felségemnek három testvére van, és mindenhol három-három gyerek született, így mi már mindenhol minden gyereket pesztráltunk és »fogadott gyerekünkké« tettünk. Volt, hogy öt gyereket vittünk el nyaralni, vagy én négy kicsivel mentem el a Bakonyba kirándulni, akár több napra is. Mondtam is a szülőknek, hogy szívesen tehermentesítem őket egy kis időre. Nagyon boldog voltam, hogy egyedül menedzseltem az egészet. A szállodában minden pincér körülöttem forgott, hogy szegény apuka egyedül jött a négy gyerekkel, közben én meg rettentő jól elvoltam, élveztem a négy különböző egyéniséget, és (mint egy nagypapa) minden kívánságukat örömmel teljesítettem. Azóta is gyakran visszajárunk abba a hotelbe.”

Pál Sándor lányával és feleségével

Huszonhárom évnyi házasság után végül megszületett Judit, aki éppen 23 éves lesz nemsokára. Sándor azt mondja, lányuk teljesen megváltoztatta az életüket. „Újra ragyogtunk együtt. Judit kedves, szerény lány, kiválóan tanul egy művészeti egyetemen. Tartunk néha apa-lánya napot, amikor ketten egy-két napra elvonulunk és nagyon jókat beszélgetünk. Járjuk a természetet, majd igyekszünk haza, mert anya azért mindig hiányzik. Anya a biztos háttér, aki nélkül sokkal nehezebb lenne minden.”

Judit születésekor Sándor duzzasztotta a céget, felvett embereket, és emelt a fizetéseken. Így tett a koronavírus-járvány kezdetekor is. „Fordítva gondolkodtam: mindenki plusz pénzt kapott, hogy a családok jobban kijöjjenek a fizetésükből, és ne érezzék meg ezt a helyzetet. A szolgálati feladataim pedig megsokszorozódtak. A járvány során az volt a gondolatom, hogy még többet kell az emberekkel foglalkoznunk, még többet kell feléjük fordulnunk, még többet kell a lelkekkel foglalkoznunk. Nagyobb az igény a terhek megosztására, még nagyobb a szeretetéhség és a támogatásra való szükség.”

Fotó: Pál Sándor archívumából

Sándor a mai napig nagyon aktív határon túl, de itthon is, ezért megkértem, meséljen a mostani élményeiről. „Székelyföldről nemrég jöttem haza. Tizenkilenc helyre jutottam el árvaotthonoktól kezdve roma közösségekig sok helyen jártam. Nagyon jó érzés, hogy van olyan hely, ahol a legkisebb gyereket is ismerem és annak még a nagymamáját is ismertem korábban, mert már olyan rég járok oda. »Megjött a mi Sanyi bácsink!«, kiáltják, és nagy ölelésekkel köszöntenek. A mostani utam során is találkoztam (immáron sokadszor) egy Annamari nevű kislánnyal Szovátán. Ő egy árva, kancsal kislány. Szeretnivaló, nagyon ragaszkodó. Barátok lettünk. Megbeszéltük, hogy Annamari tanítónő lesz, és mindenben segítem, hogy ezt a célját elérje. Télen beköltözött egy helyi férfi, Karcsi bácsi putrijába. Azóta Karcsi bácsi már elment. Karcsi bácsi nehéz sorsú férfi volt, és segítette a még nehezebb sorsút. Mosolyog az Úristen, ha ilyen példákat lát.”

Nemrég Kárpátalján is volt egy megdöbbentő történet: egy kerekesszékes, mozgáskorlátozott hölgyet talált magára hagyva egy fiatal anyuka. Mariannának már van két gyermeke, igen nehéz sorban élnek, mégis kimenekítette, és magához vette Szabinát, aki

A nagymamájával élt, aki nemrég meghalt. Napokig egyedül volt a kunyhójában, míg véletlenül rá nem találtak. Marianna úgy vette magához, hogy ő a két gyerekével mélyszegénységben, mindössze húsz négyzetméteren él. Egyszerűen nem tudta elviselni, hogy ne segítsen rajta. „Felraktunk a Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány Facebook oldalára egy felhívást, és rengeteg adományt kaptunk. Nemrég vittem nekik új kerekesszéket, illetve és élelmiszert és egyéb adományokat is.” Sándor azt mondja, ezek a történetek őt is megindítják: „Mariann sztorija is azt igazolja, hogy nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy valaki érző lényként gondolkozzon.”

Sándor életfilozófiája könnyen megérthető: ha valaki kemény, nehéz helyzetbe csöppen (és ez mindenkivel megeshet), akkor tudja, hogy annak is célja van. „Vagy valamitől megóv, vagy valamitől visszatart. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Én ezt hiszem, ezt vallom, ezt hirdetem, ezt tartom természetesnek. Mitől is félnék így?”

Marianna napokig egyedül volt a kunyhójában, míg véletlenül rá nem találtak

Tizenöt éve már, hogy Sándor Kárpátaljára jár. Tudja, melyik gyülekezetekhez menni, kihez és mit kell vinni. Jó a kapcsolata a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével (aki egyben az alapítványa kuratóriumi tagja is), a püspök helyettesével, a diakóniájával, a lelkészeivel, és mind a 108 gyülekezetével. „Az egyik legnagyobb segítő programunk az elesett családok és az egyedül álló idős emberek rezsitámogatása: havi 10 ezer forinttal, idén összesen 183 családot tudtunk segíteni. Fontos a szociális konyhák támogatása, a gyermekek felkarolása, a tehetséggondozás, az egészségügyi támogató program is, de hosszasan sorolhatnám még, hogy mikben vagyunk benne. A mai napig pakolok, cipelek, segítek fizikailag is. Számomra ez szolgálat, a küldetés maga a kijelölt út. Nagyon fontos olyan alázattal és szeretettel adni, hogy annak, aki kapja, jó érzést okozzon és semmiképpen se könyöradománynak élje meg. Kis kortól el kell kezdeni ezt a hozzáállást, és ezt a tanítást is.”

Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Mélyszegénység: 

Exit mobile version