5 dolog, amit feltétlenül nézz meg az Alcsúti Arborétumban

B.Esz., efté | 2021. Szeptember 24.
Az ország egyik legszebb kertjéről van szó. Kisvasút is visz oda, parkolója is van, sportosabbak pedig biciklivel is megközelíthetik a fővárosból – annak dél-budai csücskéből eleve nem nagy kunszt.

Az elmúlt hónapokban rengeteg találgatás látott napvilágot, hogy hol és mikor házasodik össze Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc, de péntek reggel a Blikk azt írta, hogy ma hivatalosan is összeköti az életét a műsorvezető és a milliárdos. A lap szerint az esküvőt az Alcsúti Arborétumban tartják, amelynek bejáratát biztonsági őrök védik, és folyamatosan érkeznek az autók a ceremónia színhelyére. 

Bár a külvilágot most hermetikusan elzárják a nagy eseménytől, sőt, miként azt az arborétum weboldala mutatja, két hete belépni nem is szabad, legközelebb következő héten lehet sétálni az árnyas fák tövében:

Az év többi szakaszában viszont az arborétum nyitva áll, tudomásunk szerint nem is szokás ilyen hosszú időre technikai okok és forgatás vagy esküvő miatt lezárni. Érdemes is ellátogatni, ugyanis rengeteg a látnivaló, melyek közül összeszedtünk ötöt, amit – miként azt a turisztikai ajánlókban szokás írni –  semmiképpen ne hagyj ki, amikor az ország egyik legeredetibb és legrégebbi angolpark jellegű kertjébe látogatsz.

Hóvirágszőnyeg az arborétumban

Nem kell sokat utazni a fővárosból, hogy belecsöppenjünk a Váli-völgyben rejtőző, nyugalmat sugalló zöld paradicsomba. A Budapesttől bő félórányi autóútra, Tata és Székesfehérvár között fekvő Alcsútdoboz nevű falucska határától pár száz méterre fekszik a település legfőbb vonzereje, az Alcsúti Arborétum. Az arborétum legfőbb látványossága a hóvirágok virágba borulása: mintegy két és fél hektárnyi területen. A hóvirágmező nemcsak látványával, hanem változatosságával is elbűvöl: 7 hóvirágfaj 24 fajtája látható az angolparkban március elején. Ilyenkor nemcsak hóvirágok, de krókuszok, téltemető virágok, hunyorok, májvirágok is virágzanak, mesebeli látványt nyújtva az arra járóknak.

Hóvirágok az Alcsúti Arborétumban (Fotó: alcsuti-arboretum.hu)

Egyedülálló fák

Az arborétum negyven hektáros területe növényritkaságok egész sorának ad otthont. Egyedülálló a 24 törzsű óriástuja, a zuhatagos bükk, a héttörzsű török mogyoró s az ország legidősebb, a több mint 170 éves libanoni cédrusa. Itt található az ország legöregebb platánfa-sora is. A parkot 1941-ben nyilvánították védetté, majd pár évtized múlva újra természetvédelmi terület minősítést kapott.

Fotó: alcsuti-arboretum.hu

Különleges lámpások

Júniusban csodálatos fényjátéknak is szemtanúi lehetünk az Alcsúti Arborétumban, ahol szakvezetővel figyelhetjük meg a kis fénylő bogarak táncát. Szent Iván éjszakájának környékén a fűben, az aljnövényzeten várakozó, röpképtelen nőstények úgy este 10 óra körül kapcsolják be lámpásaikat, és világítva várják a hímeket, amelyek szintén világítanak, és röpködve keresik a párjukat (a lárvák, a bábok és a tojások is bocsájtanak ki fényt). A rovarok fénye a luciferin nevű pigment oxidációjának és a luciferáz enzimnek köszönhető. A szaporodási időszak mindössze 2 hétig tart.

Szentjános-bogár rajzás (Fotó: alcsuti-arboretum.hu)

Kastélypark

A kastély parkja ma több mint 40 hektáros, növényritkaságok egész sorát rejtő arborétumnak ad helyet. A főherceg kastélyának tájkertje ritka növényekben gazdagsága miatt az elsők közé tartozott az egész birodalomban. Bár a kastélyból csak a főhomlokzat maradt meg a II. világháború után, egykor Magyarország egyik legnagyobb klasszicista kastélya volt. Az angolparkot József schönbrunni kertépítőmester, Tost Károllyal tervezte. Az épület egykori szárnyához épített istállóból kialakított kápolna ma is áll. A park pálmaházát Ybl Miklós tervei alapján építették fel, melynek már csak maradványai láthatók, de épségben maradtak meg a régi angolpark építményei, a Babaház, a Gloriette, vagyis pavilon és az 1883-ban épült Medveház – ez utóbbi a mai állatkertek őse.

A kastély bejárata az alcsúti arborétumban (Fotó: MTI/nlc illusztráció)

A Gyermekkert

Sok szépséget rejt a park, de a Gyermekkertet is látnunk kell, ha arra járunk. Minden család gyerekének külön parcellája volt itt, József Károly főherceg idejében a Gyermekkert volt a család kedvenc tartózkodási helye. A klasszicista stílusú Babaház mellett, amelyben a főnemes gyerekek szerszámait és játékait tárolták, a Gyermekkertbe vezető lépcsőnél található „oroszlános kútnak” nevezett Oroszlánlábas márványkád áll, amely már egy 1833-as térképlapon is szerepel, de még ma is folyik az oroszlán szájából a víz.

Turisták nézik a babaházat József főherceg egykori kastélyának parkjában, a mai Alcsúti Arborétumban (Fotó: MTVA/Bizományosi/ Jászai Csaba)

Kapcsolódó

Exit mobile version