Döbbenetes felvétel: beszólt a bringás az autósnak, cserébe ráhúzta a kormányt

Á.K. | 2021. November 03.
Egy szemből jövő taxi kamerája rögzítette az elképesztő esetet Budapesten, a Kisdiófa utcában. A forgalommal szemben hajtó autósnak beszólt egy biciklis, ő erre elütötte a férfit bosszúból.

Egy közlekedési konfliktus támadt a Kisdiófa utcában, ahol a problémát a biciklis és a sofőr között az utóbbi úgy próbálta lerendezni, hogy nemes egyszerűséggel elgázolta a bringást. Az eset október 28-án történt. A videón látható konfliktusuk még a Dob utcában kezdődött, ahol az autós forgalommal szemben hajtott be, és közel húzta a kormányt a vele szemben szabályosan közlekedő biciklistára. A futár az autós után hajtott, és a Kisdiófa utcában érte utol, hogy kérdőre vonja. A pár másodperces szóváltás után a sofőr gázt adott és elütötte a mellette álló kerékpárost – írja a police.hu.

Az ütközés során a biciklis elesett, az autós pedig tolatva próbálta ott hagyni a helyszínt. A rendőrök a sofőrt a helyszín közelében elfogták, a kerékpáros az eset során súlyosan megsérült. A 27 éves férfi jogosítványát a rendőrök elvették és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Vallomásában a férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt állítja, bár tíz éve vezet, nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a kormányt a Dob utcában pedig egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta félre. Állítása szerint a Kisdiófa utcában véletlenül ütötte el a biciklist, miután rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába, és meg akart fordulni.

Exit mobile version