Királyi szeretők: a kezükben volt az igazi politikai hatalom az udvarban

A történelem ismétli önmagát – szoktuk hallani, ám a királyi szeretők esetében valószínűleg nincs szükség ismétlésre, csupán átalakultak a királyok és befolyásos milliárdosokká, államfőkké, politikusokká váltak. Érdemes ezt észben tartani, amikor arról olvasunk, hogy a történelem során mekkora hatalom volt a királyok szeretőinek kezében.

A királyhoz a szeretőn keresztül vezetett az út

Ha valaki XV. Lajos francia király közelébe akart jutni hivatalos ügyben a 18. században, annak bizony először Madame de Pompadourral kellett beszélnie. Pompadour hivatalos titulusa a király szeretője volt, pedig a 20 évig tartó kapcsolatuk alatt csak az első pár évben hált a királlyal, utána már saját maga helyett inkább más szeretőket szerzett az uralkodónak. A fennmaradó évtizedekben pedig szex nélkül a francia király legközelebbi politikai tanácsadójaként és bizalmasaként működött az udvarban. Pompadour volt az első nő, aki hivatalosan viselte a francia királyi szerető címet, halála után Madame du Barry kapta meg a királytól ezt a kitüntető titulust.

A francia királyi szeretők helyzete egyáltalán nem volt egyedülálló az európai királyi udvarok körében. A szeretők befolyása épp olyan nagy volt a brit udvarban is, mint a franciáknál, maximum egy kicsit kevésbé hivatalosan folytatták a brit királyi méltóságok a szeretői viszonyaikat. Mindkét monarchiában annak a kezében volt valójában a politikai döntés, aki a legközelebb tudott férkőzni a királyi fülekhez – erre pedig a szeretőknek adatott meg a legtöbb lehetőség, amikor a légyott után a védtelen királynak elsúghatták a javaslataikat. A The Creation of the Official French Royal Mistress című könyv írója, Christine M. Adams szerint abban az időben nem igazán volt különbség a királyi udvarban a hivatalos és nem hivatalos politikai hatalom között. Ha a király barátja voltál, akkor politikai hatalmad is volt.

Az elrendezett házasságok és tabuk

Mai szemmel talán furcsa, hogy ennyire elfogadottan és nyíltan tartottak szeretőt a királyok, miközben feleségük volt, de ha azt vesszük, hogy általában ezek elrendezett házasságok voltak, és szerelem helyett politika állt mögöttük, akkor annyira már nem csodálkozunk rajta, hogy olykor több ágyast is tartott a király. Gyakran előfordult, hogy olyan feleséget/férjet kaptak a nemesi családok sarjai, akit nem ismertek és esetenként minimálisan sem voltak szimpatikusak egymásnak. Ezért a megcsalás nem is volt megcsalás, hiszen nem volt a házastársak között kapcsolat, legfeljebb a kötelező gyermeknemzés idejére. Bár erkölcstelennek számított a szerető tartása, de a királynak elnézték nagyvonalúan a jelenlétét.

Persze ez csak a férfiakra vonatkozott, arról szó sem lehetett, hogy a királyné férfi ágyasokat tartson, nem szexelhetett mással, csak a királlyal, de ez a tiltás sem erkölcsi okok vagy a király féltékenysége miatt született, hanem azért, hogy biztosak legyenek az utódok származásában, azaz, hogy valóban királyi vér csörgedezzen a király gyerekeinek ereiben. A nőkre még a királyi méltóságok között is szigorúbban tekintettek nem csupán a szülés miatt: maga I. Erzsébet királynő is csak titokban tarthatott szeretőket, pedig nem is volt férjnél. Ám még ennél is nagyobb tabunak számított a homoszexuális szeretők jelensége, ami komoly viharokat kavart a brit királyi udvarban Anna királynő és II. Eduárd király uralkodása alatt.

Az istentudat nem vész el, csak átalakul

A szeretők befolyása a királyra egyértelmű volt az udvar számára, ezért nemcsak az uralkodó, de a szerető kegyeit is keresték – és ha sikerrel jártak, akkor bizony nagy előnyöket is kaphattak. A 17. században Barbara Palmer, II. Károly angol király szeretője segítette egy barátja, Henry Bennett politikai karrierjét, sőt, még a saját törvénytelen gyermekeinek is sikerült hivatalos címeket kijárnia a királynál, ami abban az időben hatalmas dolognak számított. Nem volt azonban mindig hálás feladat a királyi szeretőnek lenni és politikai befolyással bírni, ugyanis emiatt könnyen hibáztatták a szeretőket a király döntéseiért – hiszen a király hibátlan és tökéletes szerepben tetszelgett.

A szeretők annyira elfogadottak voltak, hogy a pórnép felé sem titkolták kilétüket, gyakran előfordult például a 15. és 16. században, hogy a király nem a feleségével, hanem a szeretőjével az oldalán jelent meg a nyilvános eseményeken a nép előtt. Erre általában nyomós oka volt: a királyné épp terhesen nem utazhatott, vagy a szerető sokkal szebb volt, mint a feleség, esetleg azért, mert könnyebben elhitették a néppel a király felsőbbrendűségét a szerető segítségével. Ez utóbbi esetre jó példa II. Henrik francia király, aki a 16. században a szeretője, Diane de Poitiers társaságában utazott rendszeresen, mert a nőt úgy mutathatta be mindenhol, mint a Diana nevű római istennőt (holdistennő a római mitológiában: népek védnöke, a nők, a szülés és gyermeknevelés patrónája), aki mellett ő, II. Henrik természetesen maga is egy isten lehetett. Extrémnek hangzik első olvasatra talán, hogy istennek képzelte magát a király, ám elég csak végignézni futtában a közelmúlt történelmén, és láthatjuk, hogy nem veszett ki az istentudat a világ vezetőiból II. Henrik óta, maximum átalakult.

Még több történelem:

• A női szexualitás történetébe nyújt betekintést a Rizsporos hétköznapok új kötete
• A Hamupipőke meséje több mint 500 változatban létezik, némelyik elég brutális
• Szürreális okokból betiltott könyvek, amik teljesen ártatlannak tűnnek