Az orosz-ukrán konfliktus miatt jutott ki az Eurovízióra, ahol az anyjának írt dallal nyert

Győr Ágnes | 2022. Május 24.
A Stefaniát bár saját édesanyjáról írta a Kalush Orchestra rappere, a dal a háború közepette egyfajta himnusszá vált.

Stefania Psiuk szelíd tekintetű, kissé zárkózott ukrán nő. Nem szeret a figyelem központjában lenni, nagyon könnyen zavarba jön. Amikor fiatal volt, Ukrajna Ivano-frankivszki területén található Kalus település vegyi üzemében vállalt munkát. Később saját helyi vállalkozást vezetett, jelenleg pedig egy élelmiszerboltban eladó.

Fia, Oleh Psiuk egy vékonyka, folyton köhögős hetedikes volt, amikor elkezdett rappelni és eleinte Stefania azt sem tudta, hogy létezik ilyen zenei műfaj. Ma már ő a legnagyobb rajongója, bár azzal, ahogyan öltözködik – bő nadrágjaival és pólóival most is vannak problémái.

Évekkel ezelőtt kibékült azzal, hogy a gyerekből nem lesz „komoly ember”, mérnök, fogorvos, vagy ügyvéd, de azt soha nem gondolta volna, hogy egy napon Oleh majd róla ír dalt, és azzal Ukrajna megnyeri az Eurovíziós táncdal fesztivált. Teszi ezt egy olyan időszakban, amikor az Oroszország által megtámadott ország számára húsba vágóan fontos, hogy ne veszítse el a világ figyelmét.

Az Eurovíziós Dalfesztivál Ukrajnában régóta népszerű. Békeidőben többen gyűlnek össze, hogy együtt szurkoljanak, vagy, adott esetben éppen szörnyülködjenek az adott éveben induló zenekarok produkcióin.

Néhány éve a barátaimmal rendszerint nálunk gyűltünk össze. Előre meg szoktuk tippelni, mely szavak szerepelnek majd legtöbbször az adott év dalaiban, és az a szabály, hogy, aki hallja a saját szavai közül valamelyiket, inni kell

 – idézte fel saját rituáléjukat az nlc.hu-nak Daryna, aki szüleivel Budapestre menekült röviddel azután, hogy kirobbant az orosz-ukrán háború. Idén ilyen összejövetel szervezésére értelemszerűen nem volt lehetősége, hiszen barátai számos országban várják azt az időt, amikor biztonságban tudnak visszatérni otthonukba. 

Ólomsúlyú megtiszteltetés

A Kalush Orchestra folk rap csapat 2019-ben jött létre. Nevüket az egyik tag, Oleh Psiuk szülővárosáról, Kalusról kapta. Első daluk, a Ne marinuj (Ne bosszants fel) 2019 októberében debütált, ezt követte a feszült orosz-ukrán kapcsolatra reflektáló  Ty honysh (Te üldözöl) a következő hónapban. Ezután az amerikai Def Jam Recordings lemezkiadóval kötöttek szerződést. 2022. január 25-én  – azaz a háború kirobbanása előtt – vált hivatalossá, hogy az együttes Stefania című dala is bekerült a Vidbir elnevezésű ukrán nemzeti döntő mezőnyébe, az azonban hogy végül ők képviselik majd Ukrajnát, egyáltalán nem volt egyértelmű.

A február 12-én megrendezett nemzeti döntőben ugyanis a népszerű együttes a háromtagú szakmai zsűri pontjai alapján harmadik, míg a nézői szavazáson első helyezett lett, így összességében másodikként végeztek a versenyen. A győztes egy Alina Pas nevű rapper lett a Shadows of Forgotten Ancestors (Az elfelejtett ősök árnyékai) című dalával. A eredmény kapcsán azonban sokakban, köztük a Kalush Orchestra tagjaiban is felmerült, hogy csalás történt, mert nem teljesen volt átlátható a pontozás menete.

Pár napra rá, február 16-án Alina Pash bejelentette, visszalép a dalfesztiválon való szerepléstől. Ezt többek közt azzal indokolta, hogy kiderült, csapatának egyik tagja megszegte a válogató szigorú szabályait. A Vidbiren ugyanis csak olyan vehet részt, aki 2014 után egyszer sem lépett be a Krím-félsziget területére az orosz határon keresztül, márpedig a szóban forgó zenész esetén volt erre példa.

A formáció Torinóban a következő összetételben lépett színpadra: Oleh Psiuk, Ihor Didenchuk, Vlad Kurochka (MC KylymMen), Tymofii Muzychuk, Vitalii Duzhyk és Sasha Tab (Fotó: Getty Images)

Az ukrán nemzeti műsorszolgáltató így 2022. február 22-én bejelentette, hogy megállapodtak a Kalush Orchestrával arról, hogy végül ők fognak ukrán színekben indulni az Eurovíziós Dalfesztiválon. Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát és ez egyik pillanatról a másikra ólomsúlyúvá növelte a megtiszteltetést, hogy ők képviselhetik majd Ukrajnát a Torinóban megrendezett versenyen, melyet világszerte több száz millió néző követ minden évben.

Egyúttal technikai nehézségeket is jelentett, hiszen Ukrajnában bevezették az általános hadkötelezettséget, így a csupa fiatalemberekből álló formáció csupán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök külön engedélyével tudta elhagyni az országot. Egy, az Eurovíziós Dalfesztivállal foglalkozó vlogger az esetet úgy kommentálta, a megméretés inkább a politikáról, mint a zenéről szólt és a kialakult háborús helyzet miatt Ukrajna valószínűleg akkor is győz, ha egy pulykabábot nevezett volna be a versenyre. Ezzel együtt a Stefania című dal mind zeneileg, mind tematikájában nagyon ütős, magas színvonalú választás volt.

Himnusszá nőtt intim vallomás

A Stefania népzene és hip hop keveréke, melyet Oleh Psiuk anyukája 60. születésnapjára írt meglepetésként. A dal édesanyja őszülő hajszálai láttán egy felnőtt visszaemlékezése arra, milyen biztonságot és melegséget árasztó, központi szerepet töltött be gyermekkorában az asszony. A háború kirobbanása miatt a talán eleve jelenlevő nemzeti dimenziója felerősödött a számnak, és aligha meglepő, hogy ukránok tömegei számára a nosztalgiát és szülőföldjükhöz fűződő erős kötődésüket idézik az olyan sorok, mint

Ringatott/Tőle kaptam a ritmust és, hogy éljek, az akaratot/ Semmit nem vett el, csak adott/ Bölcsebb lehetett mint maga Salamon/ Mindig visszasétálok hozzád, ha kell, romos utakon.

A dalhoz elkészült ráadásul egy, az érzelmek húrjain nagyon magas szinten játszó videó. A felvételen ukrán anyák szerepelnek, amint katonai ruhában menekítenek gyerekeket a háború sújtotta településeken.

Az Euróvízió a könnyed szórakozás mellett mindig is hordozott egy olyan üzenetet, hogy a versenyben résztvevő országok egy közösséghez tartoznak és ennek idén nagyobb jelentősége volt az EU, illetve NATO-tagságra vágyó, támadás alatt álló ukránoknak, mint valaha. Az, hogy nyertek, hatalmas öröm volt, de Daryna szerint az igazán fontos része az események nem is a győzelem volt, hanem az, hogy az együttes frontembere előadásuk végén felhívta a figyelmet a Mariupolban harcoló katonák helyzetére, akik hónapokon keresztül igyekeztek a heves támadás alatt álló, stratégiai szempontból fontos városban megakadályozni, hogy az oroszok elfoglalhassák. Oleh arra kérte a közönséget, hogy mindenki segítse a mariupoli Azovsztal üzembe szorult védőket.

Mivel az Euróvízió szabályzata nem engedélyezi a nyílt politizálást, nagyon reális esélye volt annak, hogy a szavak miatt diszkvalifikáljak a csapatot. Stefania Psiuk, mihelyt hallotta fia szavait, telefonon küldött neki egy üzenetet, melyben annyit írt, 

Nagyszerű ember vagy!

Végül a verseny szervezői nem zárták ki őket, sőt, az est során a dalfesztivál történelmében Ukrajna kapta a második legtöbb pontot. A döntő alatt és után pedig egy időre megugrott világszerte azok száma, akik az interneten az Ukrajna, Mariupol, Azovsztal szavakra kerestek. És sokak szerint ez volt a valódi győzelem. Még akkor is, ha, az elnök parancsára, a verseny óta már Mariupol utolsó védői is megadták magukat.

Exit mobile version