Kései szerelem volt, de csodás képeket készít Szabó Irma természetfotós

Nemrég átadták a Magyar Természetfotó Nagydíját, amit Potyó Imre és Török János mellett Szabó Irma kapott meg. Az ő története pedig nagyon jó példa arra, hogyan lehet sikereket elérni úgy, hogy kicsit később fedezzük fel azt, mi is az, ami szenvedélyesen érdekel minket. „Viszonylag későn kezdtem el foglalkozni a természetfotózással. Sokat kirándultunk, és mindig készítettünk képeket, amiket meg lehetett mutatni a családnak és az ismerősöknek. Mivel a férjem látta, hogy mennyire szeretek fotózni és a képekkel foglalatoskodni, felvetette, hogy elmehetnék egy fotós iskolába. Itt általános fotográfiát tanultam, de volt pár temészetfotós óra is. Többször kivittek minket a természetbe, egyszer lessátorból figyeltük a szarvasokat, ami lélegzetelállító volt.”

Ugyan ez is egyike volt a meghatározó pillanatoknak, egy másik katartikus élmény vezetett oda, hogy a táj- és a természetfotózás kerüljön a fókuszba. „Hajnalban ha szerencsénk van, főleg ősszel, gyönyörű a táj, rózsaszín ködbe burkolózik minden, olyan mintha egy mesébe csöppent volna az ember. Az egyik reggeli kirándulás során annyira megfogott ez az élmény, hogy úgy döntöttem, nem, épületeket, embereket szeretnék fotózni, hanem a természetet, ez az, ami nekem olyan megnyugvást ad, amihez semmi nem mérhető. Persze ha útra kelünk, kirándulunk még most is készítünk olyan képeket, mint régen, de ezeket már úgy hívjuk, turistafotók.” 

A természetfotózás nem egyszerű hobbi, főleg, ha munka mellett hódol ennek az ember, de aki egyszer rákap az ízére, annak ez az időtöltés életformává válik. Ezt idővel férje, Szabó Géza is megtapasztalhatta. „A Bodrogzug az egyik kedvenc helyem, minden évben ősszel ott töltünk négy-öt napot. Tudni kell, hogy itt nehéz ideális időt kifogni, vagy egyáltalán nincs köd, vagy ha van, akkor az orráig sem lát az ember, és sajnos sokszor felhős az idő, így jó ha tíz alkalomból, kétszer vannak olyan körülmények, amikor szép képeket lehet csinálni. Amikor először jött velem ki ide a férjem hajnalban, olyan csodaszép fények voltak, mint nagyon ritkán. Mintha a természet is tudta volna, hogy most meg kell mutatnia, milyen szép tud lenni. Ilyenkor az ember csak ül és ámul. A férjem, akivel egyébként mindketten baglyok vagyunk, vagyis inkább délután, este vagyunk aktívak, azt mondta, ilyen látványért ő bármikor hajlandó felkelni hajnalban is. Meg is kapta a régi gépemet, amikor én vettem egy újabb modellt. Most már négy éve együtt járunk fotózni, és felváltva nyújtjuk be a pályázatokra a képeket.”

Laikusnak nagyon romantikusnak tűnhet kimenni a természet lágy ölére, és megörökíteni annak szépségeit, de aki kacérkodik a gondolattal, hogy maga is kipróbálja, készüljön fel arra, hogy ez komoly elköteleződést jelent.

„A természetfotózás egyik alapkövetelménye: kint lenni, kint lenni, kint lenni.”

„Ehhez pedig rengeteg idő kell, ami nem egyszerű, főleg ha az ember dolgozik mellette. A mi dolgunkat az sem könnyíti meg, hogy a fővárosban lakunk, hiszen itt a közelben például nem lehet csak úgy kiszaladni kicsit  reggel egy órát fotózni mert minden messze van, nem mint vidéken ahol akár 10-15 perc után már kint vagyok a természetben. Például gázlómadarakat fotózni,  el kell menni a Hortobágyra, ott vannak vizes élőhelyek, vagy az Alföldre. Ráadásul, ha lesbe megyünk akkor sötétben megyünk, sötétben jövünk, hogy ne zavarjuk meg az állatokat. És aki valóban a természetes fényeket szeretné használni, annak kevés idő áll a rendelkezésére, mivel csak napkelte után  és naplemente előtt olyanok a fények, hogy szép képeket lehessen csinálni, a köztes időt pedig valami mással kell elütni a lesben. És az is lehet, hogy aznap egyetlen jó kép sem készült, mert nem voltak olyanok a körülmények.”

„Óriási kitartásra van szükség, mert lehet, hogy sokszor  ki kell menni egy helyszínre, hogy összejöjjön néhány szép fotó.”

Az, hogy ez sikerül-e, részben azon múlik, hogy akad-e modell. „Volt, hogy minden adott volt, tökéletes volt az időjárás, rengeteg gázlómadár volt a helyszínen, de egyszer csak jött egy sas, ők pedig felröppentek, és már nem jöttek vissza. De volt olyan is, hogy hiába voltunk a lesben egy tökéletes reggelen, egyetlen állat sem tévedt a lessátor közelébe. És persze van, amikor az időjárás szól közbe. És nem kell nagy dolgokra gondolni, az is elég, ha csak egy fél órára kúszik be egy felhő a Nap elé pont a napkelte utáni legszebb fényeket takarja el. Miközben akkor is gyorsnak kell lenni, ha éppen minden ideális, általában 10-15 perc van arra, hogy az ember valóban gyönyörű képeket készíthessen, ami nem könnyű, amikor elkapja az alkotás heve. Így jártunk akkor is, amikor még tavasszal medvehagymát akartunk fotózni. Azon tanakodtunk, a naplemente előtti utolsó 20 perc csodaszép fényeinél, hogy egy kis virágot fotózzunk-e vagy többet, esetleg egy nagyobb területet, ami azért nem mindegy, mert más-más objektív kell hozzá, és ugyan azokat gyorsan le lehet cserélni, de tényleg minden pillanat számít.”

Irma és férje nemcsak Magyarországon jár fotózni, hanem külföldön is, bár ilyenkor főleg tájfotókat készítenek, ami – ha elsőre nem is gondolnánk – szintén lehet kalandos és izgalmas. „Voltunk egyszer Argentínában, ahol nagyon változatos és kiszámíthatatlan az időjárás. Folyamatosan kergettük a fényt, olyanok voltunk mintha fényvadászok lettünk volna.

Nagyon érdekes és kifejező a magyar nyelv, hiszen az a szó, hogy fényképezés megmutatja, hogy mennyire is fontos a fény a fotózás szempontjából.

„Természetesen nem kell mindig derült legyen az idő,  ahhoz, hogy az ember jó képeket csináljon. A tájfotózásnál még jól is jön egy kis felhő. Amikor például naplemente előtt a felhők közül éppen csak kibújik a Nap, olyan mintha közvetlenül, lámpával lenne megvilágítva a táj, ha pedig hirtelen beborul az ég, akkor remek komor hangulatú képeket lehet készíteni.”

„Fontos, hogy az ember minden körülmények között feltalálja magát.”

Példaképpen mutatott egy képet, ami szükségből készült, de ami mégis több díjat nyert. A Sokadalom című kép készültekor ellenfényben és kis ködben szeretett volna fotózni, de az időjárás nem kedvezett ennek, szerencsére. Egyébként is szeret kísérletezni a hosszú expozíciókkal, itt is tett rá egy kísérletet, mégpedig amikor rengeteg sirály egyszerre röppent fel. „Ez egy nagyon nehéz téma, lehet, hogy száz fotót is készítek, és egy sem lesz jó, fontos, hogy ne egyetlen elmosódott paca legyen a kép, hanem legyenek kivehető részletek.”

Azok, akik érdeklődnek a természetfotózás vagy a természet iránt, biztosan tudják, hogy a magyar fotósok csodás felvételekkel a rangos külföldi pályázatokon is rendre nagyon jól szoktak szerepelni. Az egyik legnagyobb múltú nemzetközi természetfotós versenyen, az immár 32. alkalommal megrendezett spanyol Memorial María Luisa,  nemzetközi hegyi és természetfotós pályázaton kilenc magyar fotós – Máté Bence, Daróczi Csaba, Tökölyi Csaba, Litauszki Tibor, Potyó Imre, Kaszás Norbert, Koncz-Bisztricz Tamás, Kártyás Gergő, valamint Irma férje,  Géza munkája is bejutott a legjobbak közé. Irma és Géza személyesen részt is vettek ezen a 2 napos díjátadó ünnepségen, ami egy igazi fotósokat ünneplő esemény.

És mint a napokban kiderült, az orosz szervezésű Golden Turtle nemzetközi pályázaton is szép számmal képviseltetik magukat a magyarok a finalisták között, többek között Irma is, akit korábbi nyertesként felkértek arra, hogy idén vegyen részt a fotók élő válogatásában, és természetesen a tisztességes verseny érdekében saját képeire nem szavazhatott. Az, hogy minek köszönhetjük ezeket a sikereket, azt szerinte valószínűleg nem csak egy okra lehet visszavezetni, a kiemelkedő kreativitásnak, a szépérzéknek és a technikai tudásnak is köszönhető, hogy benne vagyunk az élmezőnyben. 

Ugyan szép sikereket ért el, számolni kell azzal, hogy az ember nem lehet mindig a legelsők között. „Nem veszem magamra, ha lepontozzák a képeimet, elfogadom, ha a zsűrinek éppen nem teszik az én fotóm. Nagyon sok minden függ attól is, hogy a többi pályázó milyen munkákat nyújtott be. A Golden Turtle előválogatásakor 5400 képet kellett átnéznem, és megdöbbentő, hogy mennyi jó felvétel született, nagyon nehéz volt közülük kiválasztani a legjobbakat. Másrészt szívesen fogadom a kritikát, korábban nagyon sokat segített az, hogy a fotósiskolában az iskola vezetője, Imre Tamás őszintén, megmondta, hogy ha valami nem jól sikerült, ez engem tovább inspirált, hogy fejlődjek, tőle sokat tanultam.”

Ami a jövőbeni terveket illeti, több téma is szerepel még a bakancslistán. Az egyik fotótéma, ami ott van az elsők között, az a vöcsök nász. Ugyan a Balatonon erre a madarak létszáma alapján elvileg lenne lehetőség, de mivel  nagy a terület, így kicsi az esély rá, hogy sikerül elkapni a pillanatot. Az is felmerült, hogy Tiszaalpár mellett próbálnak szerencsét, hiszen ott lényegesen kisebb a vízfelület, de sajnos ott sem biztos, hogy elég közel tudnak menni a madarakhoz, de majd próbálkoznak.

„Nagyon szeretnék készíteni egy szép szarvas fotót is. Minden évben rászánunk négy-öt napot, de eddig sajnos nem jártunk sikerrel, pedig sokszor jártunk hozzá közel. Nagyon sok olyan alkalom volt, amikor az álcaháló mögött csak hallgattuk a gyönyörű szarvasbőgést, olyan volt, mintha ott lettünk volna köztük, de a rétre egyetlen állat sem jött ki. De előfordult az is, hogy zengett az erdő, és az egyik tisztáson láttunk is állatokat, és sikerült is lefotóznunk őket, de mivel nappal volt, a rossz fények miatt  nem lettek szépek az akkor készült fotók. Amikor pedig hajnalban kimentünk ugyanarra a helyre, akkor nem mutatták meg magukat. Sajnos hiába álcázzuk jól magunkat, ha olyan a széljárás, akkor megérzik a jelenlétünket, és ha vakkant egyet a szarvas, vagyis leadja a riasztást a többieknek, akkor abból  aznap már nem lesz kép.”

Ugyanilyen okból várat magára a borzfotózás is. „Többször kimentünk már borzot fotózni, tettünk ki webkamerákat is, hogy lássuk, merre járnak az állatok, de hiába készült róluk így felvétel, amikor kimentünk este fotózni, nem jöttek ki. Lenne egy másik módszer, az ún. fénysorompó használata, vannak kollégák, akik ezt egyre többször alkalmazzák. Ennek a módszernek az a lényege, hogy a fotósnak nem is kell kint lenni, ha jön az állat, a kamera magától exponál. Én azért nem alkalmazom ezt a technikát, mert szeretek kint lenni, szeretem megfigyelni az állatokat.”

A természetfotózás rengeteg csodás pillanattal jár együtt, de kapcsolódik hozzá egy olyan feladat is, ami nem annyira kellemes időtöltés, de amit muszáj megcsinálni. Ez pedig a képek leválogatása, és bizony vannak olyan reggelek, amikor 700-800 fotó is készül, ami bizony nem kevés. „A madarak esetében általában sorozatfelvételeket készítünk, megpróbálunk ráállni élesben és követni az útját, ilyenkor másodpercenként 10-12 fotó készül, és csak akkor derül ki, hogy sikerült-e jó képet csinálni, amikor utólag átnézzük a fényképeket. Lehet, hogy van egy pillanat, ami nagyon szép lenne, csak a madár éppen takarja a fejét a szárnyával.”

„Ha két évem lenne arra, hogy a meglévő fotóimat kiválogassam, akkor is nehezen érnék a végére”.

Persze ez egy olyan feladat, amit nem lehet és nem is érdemes megspórolni, Irma nemrég például megnézett egy mappát, amivel két évvel ezelőtt készült felvételek voltak, és itt bukkant rá egy olyan képre, amit korábban nem dolgozott fel, de most megfogta benne valami. „El is küldtem a WildArt Photographer of the Year pályázatra, ahol végül második lettem. És valószínűleg nem ez az egyetlen kép, amire a készítése után nem figyeltem fel, de ami mégis bemutatásra érdemes.” És hogy lesz-e ezekből kiállítás? Nem elképzelhetetlen. “Nagyon sok fotóm van, és előbb-utóbb már rá kell szánnom magam arra, hogy létrehozzak egy kiállítást, főleg, hogy nincs honlapom, és a Facebookot is mértékkel használom, néha felteszek egy-két képet, illetve beszámolók az eredményekről.”

Mivel Irma sok időt tölt a természetben, ezért látja, hogyan alakult át az az emberi tevékenységnek, az időjárás-változás következtében. „Hét-nyolc éve járunk Tiszaalpárra, és korábban voltak olyan területek, ahova csak mellcsizmában tudtunk kimenni a lessátorhoz, mert derékig ért a víz, most pedig annyira kiszáradt, hogy kocsival is rá tudunk hajtani arra a területre.” Sajnos idén a Balatonnál is nagyon látványos, hogy milyen alacsony a vízszint.

Szabó Irma: Egy felhős nap

Szabó Irma: A felszállás

Szabó Irma: A harc

Szabó Irma: Napkelte köd fölött

Szabó Irma: Menj innen!

Szabó Irma: Fény és árnyék

Szabó Irma: Egyedül

És ez nem minden. „Régóta vitorlázunk a tavon, és az egyik dolog, amit észrevettünk, az az, hogy milyen sűrűn vannak szeszélyes időjárás viszonyok. Idén januárban néztük, hogy nem volt olyan hét, amikor egy-két napig ne lett volna 50-70 km/órás szél. Mi szeretjük, ha  dől a hajó a jó szélben, nem olyan hajósok vagyunk, hogy csak kis szélben megyünk ki, de 25-30 csomós szélben már nem megy ki az ember küzdeni az elemekkel. Mostanában sokszor előfordul, hogy nyáron  a viharos idők miatt hiába süt a nap de vitorlázásra nem ideális. Emellett a jellemző szélirány is megváltozott, sokáig az északi volt a domináns, most pedig kb. fele arányban északi és fele arányban dél-délkeleti a szél.” 

A tapasztalt változások pedig rávilágítottak arra, hogy a képek nem csak arra szolgálnak, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, hanem arra is, hogy elgondolkodtassanak minket.

– írta Irma a Varázslatos Magyarország oldalán található leírásban.