Szuper tippek, hogy kánikulában is eleget igyál

nlc | 2022. Július 23.
Ilyen melegben, amikor gyakorlatilag tojást lehetne sütni a puszta aszfalton, már rég nem elég, ha naponta néhány pohár vizet megiszol, sőt, már a 2-3 liter is kevés, főleg, ha elkerülhetetlen, hogy utcára lépj.

Hőségriadót fújtak az országban, a hőmérséklet a napokban akár a 39 fokot is elérheti, amit egy légkondi ideig-óráig kellemesebbé tud tenni, de ez nem jelenti azt, hogy nem terheli meg a szervezetet, pláne, ha ki kell mozdulni a lakás kellemesre hűtött falai közül. Bár a szakértők ajánlása napi 2-3 literre vonatkozik, ilyenkor több folyadékot is elbír a szervezet, de a minimum, hogy az előirányzott mennyiséggel megtámogatod magad, mert a jó közérzethez nagyon is fontos, hogy eleget igyál.  

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem mindenki számára megy olyan könnyen, mint ahogyan azt a nagykönyvben írják, épp ezért olyan trükköket hoztunk, amikkel rászoríthatod magad az ivásra.

Elő a filctollal

Az egyik leghasznosabb dolog, amit tehetsz, hogy egy egyliteres üvegre alkoholos filccel irányadóként felírsz magadnak néhány időpontot, és figyeled, hogy addigra elfogyjon a palackba töltött mennyiség. Ebben a TikTok videóban kilenc időpont van felírva a nap folyamára, ez például remek kiindulási alap lehet, ha egyébként hajlamos vagy elfeledkezni a folyadékutánpótlásról.

Bízd magad a telefonodra

Akárcsak az ébresztőt, napközbeni emlékeztetőket is állíthatsz a mobilodon, amik arra figyelmeztetnek, hogy innod kell! Egyébként már szuper applikációk is elérhetőek a témában, a Water Reminder például könyörtelenül jelzi, hogy ideje a pohár fenekére nézni, és egy csomó plusz funkciót is tud, többek között kielemzi a vízfogyasztási szokásaidat. 

Fűszerezd meg

Ha a vízből önmagában ennyi nem csúszik le, akkor ízesítsd! A citrom, uborka és menta triumvirátusa frissítő jelleget ad a sima, mezei csapvíznek, de akár – ahogyan a következő videóban láthatod – almával és fahéjjal is feldobhatod az egészet. Ebbe nem kell annyi energiát fektetni, mint egy jól eltalált jeges teába, de legalább annyira frissítő és szomjoltó variációt készíthetsz belőle.

@vesicalife Tired of drinking plain old water? Here are two easy recipes you can try out to add a little spice to your water. Benefits of lemon cucumber water: * Improves digestion * Boost immune system * Clears skin from within* Eliminates toxins from the body Benefits of apple cinnamon water: * Boost energy levels* Burns fat * Eliminates toxins from the body * Improves Digestion #infusedwater #detoxwater #cinnamonwater #lemonwater ♬ IDG - Aṣa

Ennek egy továbbgondolt változata, ha gyümölcs szűrleményeket készítesz, és lefagyasztod őket a jégkockatartóban, majd ezeket dobod a vízbe. 

Reggeli tuning

Mivel éjszaka nem jut folyadékhoz a szervezet, ezért reggel, felkelés után sokkal több vízzel is képes megbirkózni, ilyenkor akár egy fél liter is simán lecsúszhat anélkül, hogy egyáltalán megéreznéd. Ráadásul nagy előnye, hogy sokkal hamarabb beindul tőle a test működése, úgyhogy, ha merész vagy, akár még a reggeli kávét is kiválthatod ezzel a módszerrel. Biztosan felébreszt! 

@yummifoods0 Drinking water first thing in the morning immediately helps rehydrate the body.#skinhealth#water#benefits#fy#viral#skincare ♬ Spa Music - SPA

(Kiemelt kép: Getty Images/SanneBerg)

Exit mobile version