Történt már veled olyan, hogy egy barátod egyik pillanatról a másikra „szakított veled”? Egy vita hevében, esetleg némi alkoholos befolyásoltság alatt persze két legjobb barát egymás fejéhez vághat csúnya dolgokat, de velem szerintem utoljára kisiskolásként esett meg, hogy valaki közölte:
Többé nem vagy a barátom.
Két felnőtt férfi között egy efféle mondat elhangzása elég valószínűtlen, hiszen manapság amúgy is dívik, hogy ha valakivel nem akarunk tovább barátkozni, akkor inkább elkezdjük kerülni, sőt rendelkezésre áll a (kellően bunkó) ghosting is, ha nem akarjuk a konfliktusainkat felvállalni. Azonban száz évvel ezelőtt egy kis ír szigeten nem voltak ilyen opciók, a két legjobb barátnak akkor is találkoznia kellett egymással, ha a barátságuk már véget ért, hiszen egy kicsiny közösség tagjaiként mindketten ugyanott vásároltak, ugyanabba a pubba és templomba jártak. Ezért is dönt úgy Colm, hogy a kissé lassú felfogású barátját, Pádraic-ot szembesíti azzal, hogy többé már nem akar barátkozni vele. Nem vesztek össze, nem volt konfliktusuk, egyszerűen csak… vége. Közben pedig a háttérben, az anyaországban dörögnek az ágyúk és a puskák: javában dúl az ír polgárháború.
Magányos lelkek
A drámaíróként a világ elitjébe tartozó Martin McDonagh a Három óriásplakát Ebbing határában Oscarjai után bármit csinálhatott volna, de ő egy icipici emberi történetet akart elmesélni. A lehető legegyszerűbb történetben gondolkodott, a lehető legegyszerűbben elmesélve. Ahogy az Erőszakik esetében is történt, az egyszerű történetnek lenyűgöző, varázslatos hátteret adott: ami ott Bruges városa volt, itt a sziklás, hatalmas hullámok által csapdosott, lenyűgözően zöld ír partvidék, amiben az ember csak egy apró pontnak tűnik a természetben. Ez pedig nem véletlen:
A sziget szellemei hősei ugyanis magányosak.
Vannak köztük, akik nagyon egyedül érzik magukat a világban, de olyan is akad, aki kifejezetten szeretne egyedül lenni. Ez persze érthető, hiszen egy ennyire kis közösségben komoly korlátai vannak, hogy az ember megtalálja a párját, vagy olyan barátokra leljen, akikkel valóban jól megértik egymást.
A sziget szellemei (Fotó: Forum Hungary)
Egy ilyen kis közösségben egy emberi kapcsolat megváltozásának is nagyobb tétje van. Egy összeveszés, egy szakítás, egy barátság megbicsaklása vagy vége komoly hírértékkel bír, ráadásul a „majd lesz másik párom” és a „szerzek majd magamnak új barátokat” hozzáállás sem működik a korlátolt lehetőségek miatt. Ebben a helyzetben Colm kegyetlen szavai földrengésszerű hatással bírnak, ráadásul Pádraic-nak fogalma sincs, mi állhat emögött. Hiszen tegnap még a legjobb barátok voltak, együtt söröztek a pubban, ahogy mindennap teszik már hosszú évek, évtizedek óta.
Dráma, sok humorral
Akivel szakítottak már úgy, hogy nem számított rá, mert nem látta az előjeleket, és azt gondolta, hogy egy boldog párkapcsolatban él, biztosan könnyen azonosulni tud majd Pádraic fájdalmával és értetlenségével. Borzasztó nehéz elfogadni azt, hogy egy emberi kapcsolat ilyen váratlanul véget érjen, ráadásul minden különösebb előzmény vagy előjel nélkül. Pádraic nem is akarja elfogadni ezt, és gyakorlatilag üldözni kezdi Colmot, úgy érezve, hogy a férfi magyarázattal tartozik neki. Colm többször is figyelmezteti, hogy hagyja békén, de amikor látja, hogy ezzel nem tudja Pádraicot meghatni, drasztikus, extrém lépésre szánja el magát: azt mondja neki, hogy amennyiben még egyszer hozzászól, le fogja vágni az egyik saját ujját. Ha pedig még egyszer hozzászól, levágja még egy ujját, és ezt egészen addig folytatja majd, amíg még talál ujjakat a kezein.
A fentebb írtak rendkívül drámaian hangzanak, és A sziget szellemei valóban nem nélkülözi a drámát, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mégis csak annak a rendezőnek az új filmjéről van szó, akinek az Erőszakikat és a Három óriásplakát Ebbing határábant is köszönhetjük. Ahogy azokban a filmekben, úgy itt is jelen van a humor, méghozzá azon a száraz, okos, nagyon fekete módon, ami szinte csak Martin McDonaghra jellemző, és gyakorlatilag az egyik védjegyének mondható. A karakterei sosem humorizálnak, pusztán csak humorosnak hatnak a mondataik bizonyos szituációkban, vicces a tudatlanságuk, az önzésük és sokszor kegyetlenül viccesek a reakcióik is. McDonagh gyakorlatilag újabb mesterkurzust tart dialógusírásból: amikor például Colin Farrell karaktere életében először tudatosan hazudik egy nagyot. Annak a jelenetnek minden szava, minden szótagja jó helyen van, egyszerűen minden pillanatában tökéletes.
Colin Farrell csúcsformában
Brendan Gleeson és Colin Farrell duójában már az Erőszakikban is volt valami, ami a Bud Spencer–Terence Hill párosra emlékeztetett, és ez a párhuzam A sziget szellemeiben csak tovább erősödött bennem. A rendkívül naiv, egyszerű lelket szuperül játszó Farrell csodásan megy az idegeire (remélem, ezt az Oscar is észreveszi majd) a nála nagyobb darab és idősebb Gleesonnek, a jeleneteikben mindig a legjobbat hozzák ki egymásból.
Bár a film elsősorban kettejükről szól, McDonagh nem hagyja őket kettesben. Fontos szerepet kap a történetben Pádraic húga, Siobhan is, aki a férfi támasza a szüleik halála óta, és amikor Colm és Pádraic között kirobban a konfliktus, ő az, aki próbálja a józan ész útjára terelni a dolgokat, mielőtt túlságosan elharapóznának. A Siobhant alakító Kerry Condon lehet a film nagy felfedezettje: minden pillanata lenyűgözően emberi, csodásan keveredik benne a határozottság a sebezhetőséggel, a gyengédség az erővel, ráadásul van benne valami, ami engem Rebecca Fergusonra emlékeztetett. De csodás még a falu bolondját, Dominicot alakító Barry Keoghan is, aki képes mélységet adni egy olyan figurának, aki papíron csak arra jó, hogy csattanjon rajta/általa pár erős poén.
A sziget szellemei (Fotó: Forum Hungary)
A sziget szellemei lenyűgöző elmélkedés a barátságról, a magányról és arról, milyen fontos, hogy olyan emberek vegyenek körbe minket, akik kedvesek velünk. De szól a haláltól való félelemről, és arról is, mennyire nehezen dolgozzuk fel, ha az emberi kapcsolataink véget érnek, és bármennyire is szeretnénk, egy ilyen helyzetben nem létezik jó megoldás. Mindezt kellő drámai erővel, mellette pedig csodálatos humorral kapjuk meg, vagyis a film egyszerre dolgoztatja meg a rekeszizmainkat és a lelkünket. Az pedig már tényleg csak bónusz, hogy emellett – szinte már mellékesen – ez minden idők egyik legjobb háborúellenes, a háború értelmetlenségét tökéletesen visszaadó filmje, amit úgy ér el, hogy egy percre sem mutat nekünk sem háborút, sem egy háború következményeit. Igazi bravúrfilm, kötelező nézni- majd újranéznivaló darab, amit senki sem hagyhat ki, aki szerette az Erőszakikat. Van olyan jó, mint az volt.
A sziget szellemei 2023. január 26-án kerül a hazai mozikba a Fórum Hungary forgalmazásában.