„Nem volt egyszerű az út onnan, hogy megtaláltam a csomót a mellemben odáig, hogy elkezdődjön a kezelésem”

Idén már hat éve lesz novemberben annak, hogy mellrák miatt átestem a masztektómián, azaz eltávolították teljesen az egyik mellemet. Azóta, ha nehéz helyzetbe kerülök, mindig az jut eszembe, hogy valószínűleg annál az időszaknál nehezebb nem jöhet már az életemben, mint amikor kiderült a mellrák és két évig egyik kezelésről a másikra, egyik műtétről a másikra jártam. Mindezt három gyerek mellett, akik közül az egyik alig volt kétéves. Nem szépítem, pokoli út volt, de épp emiatt hatalmas erőt tudok belőle meríteni, és mindenkit szeretettel küldök szűrésre, hogy ne kelljen ugyanezt átélni másoknak, ha nem muszáj. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor muszáj beszélnünk erről a betegségről.

Út a diagnózisig

A saját tapasztalataim még 2016-ból valók, akkor kaptam kézhez a mellrák diagnózisát. Nem volt egyszerű az út onnan, hogy megtaláltam a csomót a mellemben odáig, hogy elkezdődjön a kezelésem, bár tény, hogy alig két hónap leforgása alatt már kaptam is az első kemoterápiát, ám ez nem annyira az állami egészségügyön, mint inkább a magánellátáson múlott. Valószínűleg örökre megmarad bennem a pillanat, amikor júliusban felhívtam a kerületileg illetékes mammográfiát kétségbeesve, hogy találtam egy csomót a mellemben, és mikor mehetnék vizsgálatra, ám az volt a válaszuk, hogy szeptemberig nincsenek vizsgálatok és 37 évesen különben sem fogadnának.

Az első sokk után nem is vesztegettem tovább az időt és inkább elmentem magánklinikára sok pénzért, ahol már a mammográfiát készítő szakember mondta, hogy ez nem néz ki jól, valószínűleg rosszindulatú daganatot látunk a felvételen, és elküldött egy (szintén magán) biopsziára. Mindez rengeteg pénzbe került, de akkor annyira meg voltam ijedve, hogy azt mondtam, mindegy, mennyi, akárhogy is kifizetem, csak tudjuk meg mihamarabb, merre kell továbbindulni. Az én hatéves tapasztalataim egyáltalán nem biztos, hogy manapság is mérvadóak az egészségügyben, Eszter azonban épp most megy át ezen a helyzeten, az anyukájánál diagnosztizáltak mellrákot, de nem tapasztalt nagy akadályokat a diagnózisig.

„Nemrég beszélgettem valakivel, aki hónapokkal később kapott volna időpontot mammográfiára, végül azt az utat járta, mint anyukám, így ő is egy héten belül megkapta az időpontját. Az út pedig az, hogy ha elváltozást észlelsz a melleden, akkor a körzeti orvosnak kell szólni, aki »sürgős« jelzővel ellátva a beutalót, viszonylag gyorsan (nálunk egy hét) el tudja intézni a mammográfia és emlőultrahang időpontját. Ez egy jó tipp volt, mert elkezdtük hívogatni a körzetes kórházat, míg ki nem derült, hogy hiába, ugyanis csak keddenként egy órát vannak ilyen vizsgálatok, a másik kórházban pedig nem vették fel.

A mammográfia rosszindulatú elváltozás gyanúját mutatta szeptember 9-én, így egy héttel később a Margit Kórházba kapott időpontot vizsgálatra, ahol – mivel a kezelő onkológus orvosnak is gyanús volt – tovább küldte biopsziára, PET CT-re, vérvételre (tumormarkerek), csontizotópós vizsgálatra.

Ez volt szeptember 16-án, utána jött egy hét pihi, majd a szeptember 24-i héten megkezdődtek a vizsgálatok: vérvétel, PET CT, biopszia – mesélte tovább Eszter. – A vérvétel eredménye két nap alatt megvolt, a PET CT egy, a biopszia viszont két hét. A csontizotópra elég későn kapott időpontot, de a kezelőorvosa szerint a többi értékből már lehet következtetéseket levonni, és nagyon reméljük, hogy a kezelést is elindítani. Mivel sajnos a PET CT csontáttét gyanúját vetette fel, ezért az izotópos vizsgálat sokat fog számítani.

Bár úgy gondolom, egy PET CT eredményére régen is legalább egy hetet kellett várni. Szóval effektíve azt gondolom, egyáltalán nem hosszú idő az egészségügy jelenlegi helyzetét tekintve, de ez szerintem kórház- és városfüggő is. Illetve attól is függhet, hány éves a beteg, és milyen jellegűnek gondolják az elváltozást – anyukám esetében a »kivizsgálások két héten belül« mondat után három felkiáltójel volt például, mivel a méretéből adódóan sajnos ők is gyanakodtak áttétre. Anyukám félve megkérdezte, hogy ez az egy hónap nem számít-e a rák burjánzásának szempontjából, mire az orvos megnyugtatta, hogy nem. Persze tudjuk, hogy ez nem így van, de hát mit is mondhatna szegény.”

Ne halogasd a szűrést!

Ijesztgetni senkit sem szeretnék, de azt kell mondanom, hogy sokkal komolyabban kell vennünk nőként a szűréseket, hogy minél hamarabb kiderüljön, ha baj van, mert a kezelések mellrák (és egyéb daganatos megbetegedések) esetén egyáltalán nem kellemesek, sőt, az egész életünket fenekestül felforgatják. Józan paraszti ésszel érdemes belegondolni, hogy a halogatott szűrések akár oda is vezethetnek, hogy több kemoterápiás kezelést kell kapnunk, vagy hogy nagyobb részt – ha nem az egészet – fognak kivágni a mellünkből a sebészek. Sajnos ezt is tapasztalatból tudom mondani, mert nekem eszembe sem jutott három gyerek szoptatása után, hogy 37 évesen szűrésre kéne járnom, a mammográfiát csak hírből ismertem és bevallom, az önvizsgálatot sem gyakoroltam egyáltalán.

Esetemben megkaptam mindent, amit egy mellrákkal megkaphat az ember lánya: kemoterápia, masztektómia, sugárkezelés, hormoninjekciók… két évig tartott a tortúra, a mai napig szednem kell a hormongátlót, amivel mesterséges klimaxban tartják a szervezetemet, és nemsokára vár rám a helyreállító műtétsorozat utolsó állomása, reméljük, ezzel már tényleg lezárhatom a mellrákos fejezetet valamennyire. Sokszor eszembe jut, hogy vajon mennyiben lett volna más, enyhébb a kezelés, ha sokkal előbb felfedezik a daganatot egy szűrővizsgálaton?

Természetesen tudom, hogy felesleges feltenni a „mi lett volna, ha…?” kérdéseket nemcsak a mellrák, hanem más, nagy horderejű életesemények esetén is, mert már kár ezen rágódni. Nem is teszem, inkább csak érdemes az én példámból okulni, és minél hamarabb rászoktatni magad a mellrákszűrésre, eljárni az éves nőgyógyászati vizsgálatra, ahol a méhnyakrákszűrés mellett a mellek tapintásos vizsgálatát is elvégzi az orvos, ez a minimum, amit meg kell tenni a női egészségért. És persze erősen ajánlott elsajátítani az önvizsgálat lépéseit, a Mellrákfórum oldalán ehhez is részletes információkat kapunk:

„Egyik kezünket tarkóra tesszük, majd másik kezünk 3 középső ujjait összetéve, az ujjbegyeket használva apró körkörös mozdulatokkal vizsgáljuk át a mellet. Nem véletlenül kérjük a három középső ujjbegy használatát – az ujjbegyeink ugyanis nagyon érzékenyek, a tapintási felszín így elég nagy és érzékeny lesz ahhoz, hogy kis eltérést is észre tudjunk venni. Szisztematikusan, párhuzamos vonalak mentén haladjunk, hogy egy kis területet se mulasszunk el megvizsgálni (a szkenner mozgásához szoktuk hasonlítani). Ezt a műveletet álló és fekvő helyzetben is, mind a két oldalon elvégezzük. Fekvéskor célszerű egy párnát tenni a lapocka alá, mely segíti a mellkast kiemelni, ezzel is segítve a tapintás hatékonyságát.”

Az önvizsgálat másik része az, hogy a tükör elé állunk félmeztelenül és felemeljük a karjainkat a fejünk fölé, így vizsgáljuk meg a melleinken esetleg felfedezhető eltéréseket, tüneteket. És hogy miért kell mellrákszűrésre járni? Azért, hogy neked megmaradjon a melled és ne kelljen odaállnod a szeretteid elé, hogy már nincs sok időd hátra. A mellrák jól kezelhető, de tudatosítani kell magadban, hogy ez a betegség sem válogat, és fontos a korai felismerés, kezelés ahhoz, hogy túlélhető legyen. A szűrővizsgálat, legyen akár tapintásos, mammográfia, ultrahang, más eszköz, amivel végzik, minimális kényelmetlenséggel jár ahhoz képest, amit egy előrehaladott mellrák jelent. Ha máskor nem is, de októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában mindenképp sort kell keríteni a szűrésre.