Piros Orr mesék

hirdetés | 2022. November 28.
Nevetésben a remény címmel a Manó Könyvek gondozásában jelent meg az idén 25. születésnapját ünneplő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány első mesekönyve.

A 25. évforduló adta az apropóját az antológia megszületésének. Ahogy Szabó Attila ötletgazda – nem mellesleg maga is immár húsz éve bohócdoktor – mondja, fontosnak tartották, hogy készüljön egy olyan mesegyűjtemény, ami a szélesebb közönségrétegek számára is bemutatja az alapítvány által képviselt filozófiát és gondolkodásmódot, a bohócdoktorok munkáját és azokat az élethelyzeteket, amelyekkel nap mint nap találkoznak a gyerekkórházakban, idősotthonokban vagy halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekben tett látogatásaik során.

A Manó Könyvek Kiadó örömmel fogadta be az ötletet, és büszkén állt mellé, így a szerzők felkérése, a könyvtárgy megtervezése már közösen zajlott.

Az antológiában helyet kapott mesék egyrészt sajnos még mindig olyan, sok helyen tabuként kezelt témákat feszegetnek, mint a halál, az örökbefogadás, a demencia, a családon belüli erőszak, az időskor, a tartós testi, illetve szellemi fogyaték. Emellett helyet kaptak olyan élethelyzetek is, mint egy baleset, vagy műtét és a kórházban töltött idő.

A kötetben olyan kiváló szerzők írásait olvashatjuk, mint Beck Zoltán, Böszörményi Gyula, Farkasházi Réka, Gimesi Dóra, Kádár Annamária, Kárász Eszter, Kiss Ottó, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Vadadi Adrienn.

Az elsősorban óvodás és kisiskolás korosztálynak szánt könyvet Rippl Renáta illusztrációi gazdagítják. A finom, pasztell rajzok segítenek abban, hogy kellően lágyítsák, közelebb hozzák a gyermekekhez ezeket a történeteket.

A meséket Csapody Kinga kiadóvezető-főszerkesztő és Szabó Attila szerkesztették.

A Piros Orr mesék különlegességét az adja, hogy benne két olyan dolog találkozik, amelyek terápiás, gyógyító hatással bírnak. A bohócdoktorok munkájuk során a nevetés erejével és a vidámságba vetett töretlen hitükkel segítenek szembenézni a betegségekkel, a gondokkal, a mesék pedig azt mutatják meg, hogy ezeket a nehéz helyzeteket hogyan lehet feldolgozni.

A kötet már kapható a könyvesboltokban vagy megvásárolható online.

Exit mobile version