Patkányok, töredezett lépcsők – nincs jó állapotban a Déli pályaudvar

nlc | 2023. Június 27.
Nem éppen utasbarát körülmények uralkodnak a Déli pályaudvarnál.

A Déli pályaudvar az egyik legfontosabb és az egyik legforgalmasabb vasútállomás Budapesten, de vannak hiányosságai, a bőröndöket töredezett, gazos lépcsőn kell felcipelni a vágányokhoz, egy, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által posztolt videón pedig azt látni, hogy a környékén patkányok vertek tanyát. 

Mint az RTL.hu írja, a kormány már 2016-ban fontolóra vette a pályaudvar lebontását. „Ezért tárgyalunk a Déli pályaudvar lebontásáról és egy nagy zöldterület létrehozásáról, hogy a város még élhetőbb legyen az itt lakók számára, és ne csak szerethető legyen a turisták számára. Ez nagyon fontos, hogy a zöldfelületek arányát nagymértékben növelni kell” –  mondta Lázár János miniszter nyolc évvel ezelőtt. 

Utasok a vágányoknál a Déli pályaudvaron. (Fotó: MTVA/Róka László)

A MÁV  szerint a Déli pályaudvart már nem akarják elbontani, helyette elkezdődött a komplex felújítási tervek elkészítése. A MÁV saját forrásból az utascsarnok korszerűsítését tudja vállalni, az azon kívüli területek felújítására és akadálymentesítésére pedig az Európai Uniótól vár támogatást Magyarország.

Exit mobile version