Olyat tettek a magyar turisták az Adrián, hogy egyből rájuk hívták a rendőröket – fotó

Vad Rózsa | 2023. Augusztus 29.
Szigorúan védett kagyló gyűjtésével múlatta az időt pár magyar turista, nagyon nagy butaság volt.

Vir szigetén hívta ki a rendőrséget pár ostoba magyar turistára egy horvát állatvédő. A kagyló ismerő szakember ugyanis észrevette, hogy a magyarok sznorkelezés közben ritka, veszélyeztetett és védett nagy sonkakagyló (pinna nobilis) példányokat rángatnak ki a vízből – írja a Morski, fotókat is közölve a jómadarakról.

A helyszínen búvárkodó állatvédő küldte el a fotókat

egy zágrábi kollégájának, azzal, hogy „magyarok nagy sonkakagylókat vesznek ki a vízből!” A kolléga ezután felhívta a zárai rendőrséget, akik a fotók ellenőrzése után rendőröket küldtek a helyszínre. Az állatvédő közben felvilágosította a magyarokat, mit is csinálnak éppen. Azokat állítólag „sokkolta”, hogy

ebből kagylóból az Adrián már csak 26 példányról tudnak.

Állítólag arról sem tudtak, hogy az elmozdításukkal veszélybe sodorhatják a kagylók életét. A rendőrök húsz perc alatt kiértek,és felvilágosították a turistákat, hogy a horvát természetvédelmi törvény is szigorúan tiltja az elpusztult nagy sonkakagylók gyűjtését is. A beszámoló szerint az állatok életben maradtak.

hvg

Exit mobile version