Több tálca süteménnyel köszönte meg a mentőknek, hogy megmentették az életét

F.C. | 2023. December 04.
Finomságokkal állított be a mentőállomásra.

Megható esetről számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írják, erős mellkasi fájdalma miatt kérte még szeptemberben a celldömölki mentők segítségét Fuksz Andrásné. A mentőszolgálat munkatársai perceken belül az asszonyhoz értek és megvizsgálták. Megállapították, hogy komoly a baj, így az emelt szintű ellátást követően azonnal kórházba szállították a beteget.

Az idős asszony azóta már felépült és meglepte megmentőit. Több tálca süteményt készített a Celldömölki Mentőállomás bajtársainak – ezzel mondott köszönetet, amiért megmentették életét.

Saját készítésű finomságokkal hálálkodott a mentőknek – Forrás: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Bár a mentők kapnak hideget-meleget a munkájuk során, szerencsére nem ez az első eset, amikor valaki háláját fejezi ki a mentőknek. Korábban például nyílt levélben köszönte meg a mentőszolgálat munkatársainak egy nő, hogy telefonos útmutatás alapján sikerült újraéleszteni a férjét, valamint egy család is szívhez szóló levélben mondott köszönetet a mentőknek, amiért ellátták a kislányukat.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version