Az Egyesült Királyság, pontosabban az Edinburgh-i Állatkert 12 évre kölcsönzött két óriáspandát Kínától, azonban a határidő lejártával az állatoknak vissza kell térniük. Az állatkert már kezdetektől fogva tudta, hogy egy napon kénytelenek lesznek búcsút mondani Yang Guangnak és Tian Tiannak. Az előkészületek már évek óta folynak, így a 20 éves pandák visszakerülnek Szecsuán tartományba.
Darren McGarry, az állatkertet üzemeltető Skóciai Királyi Állattani Társaság gyűjteményének vezetője a BBC-nek elmondta, hogy rengeteg logisztikára lesz szükség. Hozzátette, miszerint a pár már hetek óta karanténban van, hogy megbizonyosodjanak egészségügyi állapotukról. Ez azért fontos, hogy még véletlenül se vigyenek be bármilyen kórokozót az országba.
Az állatoknak két 146 centiméter magas fémládát építettek, amelyben van egy kivehető képernyő is, hogy ellenőrizni tudják őket az út során. McGarry azt mondja, hogy ugyan nem tűnik túl nagynak a láda, belül nem szűk a hely.
Szerintem rendben lesznek. Biztos vagyok benne, hogy biztonságos útjuk lesz
Elmondása szerint a legnagyobb problémát a teherautó bérlése jelentette, hiszen nehéz volt olyan autót szerezni, ami alkalmas lenne két óriáspanda szállítására. Sokan azonban úgy gondolják, hogy az állatkertnek soha nem kellett volna elvinnie a pandákat. Örülnek, hogy többé nem fognak fogságban élni.
„El tudod képzelni őket egy kínai erdőben, ahol lenniük is kéne, viszont egy edinburgh-i állatkertben már kevésbé.”
A szállítást repülővel oldották meg, Michael Livingston őrző elmondása szerint pedig a pandák általában lusták, éppen ezért fokozatosan előrehozta az ébredési idejüket, hogy hozzászokjanak a korán keléshez.