„Sokan osztozunk azzal a gondolattal, hogy milyen is egy női testbe születni” – a Smoke Sauna Sisterhood rendezőjével beszélgettünk

Nemrég debütált itthon is Anna Hints rendezőnő dokumentumfilmje, amely nem más, mint a Smoke Sauna Sisterhood. A 2023-ban bemutatott film a nők egy olyan csoportjáról szól, akik rendszeresen összegyűlnek egy füstszaunában, levetkőzik gátlásaikat, és őszintén fedik fel egymás előtt a legféltettebb titkaikat. Különleges érzés, hiszen mikor az ember elkezdi nézni a filmet, nem igazán tudja elképzelni, hogy mire is számítson pontosan, hiszen mindössze egy helyen játszódik a történet, ahol női beszélgetéseket hallhatunk. Ennek ellenére másfél órán keresztül végig a képernyőre szegeződött a figyelmem, és nem is véletlen. A filmben ugyanis olyan témák, felvetések, és problémák kaptak hangsúlyt, amelynek valamelyikével egy nő az élete során már biztosan találkozott. Ebben a másfél órában rengeteg érzelem kavarog: boldogság, öröm, bánat, fájdalom.

A dokumentumfilmben megjelenő történetek remekül bemutatják a női lét nehézségeit és kihívásait. A rendező az nlc-nek elmesélte, hogy mi inspirálta a film megalkotásában, továbbá milyen akadályokba ütközött az elkészítése során, hiszen voltak olyanok, akik egyáltalán nem hittek a film sikerességében. 

Nőként nagyon érdekes élményt adott számomra ez a film, persze a lehető legjobb értelemben, hiszen sok nő él át nap mint nap hasonló történeteket. Sokak szembesülnek az őket érintő szexizmussal, verbális, vagy fizikai bántalmazással egyaránt. Honnan eredt ennek a filmnek az ötlete? Mi inspirált téged az elkészítésében?

Anna Hints: Nálunk nagy hagyománya van a füstszaunáknak. Emlékszem, 11 éves voltam, amikor a nagypapám meghalt, a temetése előtti napon pedig elmentünk egy ilyen szaunába. Ott volt a nagymamám, a nagynéném, az unokahúgom, egyszóval, mind nők voltak. A nagymamám ekkor árulta el, hogy valójában a papám megcsalta őt, nem is egyszer. Egyszóval kiadta az összes ezzel kapcsolatos érzelmét. Tisztán emlékszem, hogy volt ott düh, sértettség, és szégyenérzet is. Ennek ellenére ez volt az a pillanat, amikor a nagyi megbékélt a papám tetteivel. Rájöttem, hogy ez például egy olyan biztonságos teret jelent, ahol minden érzésedet vagy tapasztalatodat megoszthatod anélkül, hogy bárki ítélkezne feletted. Amikor hangot adsz a történetednek, és teret adsz más történetek meghallgatásának is, az hatalmas energiát és erőt tud adni. Aztán egy este jött ez a filmes vízió, hogy a szaunában teret adjunk a nőknek azért, hogy megoszthassák a saját hangjukat. Ez egy dokumentumfilm, így az összes történet, amit hallasz, egyáltalán nem megírt. Soha nem beszéltünk arról, hogy mi fog ott elhangzani. Hét éven keresztül készítettem ezt a filmet, amelynek pillanatai egyszerűen lenyűgözőek voltak. Érdekes, hogy milyen történetek lakoznak testünkben és a lelkünkben, és azok hogyan kezdenek el a felszínre törni. Nemcsak a tisztítod meg, hanem a lelkedet is. 

Szóval akkor ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem tudtad, hogy a szereplők milyen történeteket fognak megosztani magukról? 

Nem, és pont ez volt a szépsége. Az én feladatom az volt, hogy megteremtsem számukra azt a biztonságos helyet, ahol ők is átélhetik az igazi füstszauna életérzést. Tudtam, hogy egy csodálatos filmet fogunk csinálni. Persze azt kell mondanom, hogy szomorú az a statisztika, miszerint a legtöbb nőnek volt már valamilyen tapasztalata a szexuális zaklatással, illetve bántalmazással kapcsolatban. Sok nőt megerőszakoltak, amit ezelőtt nem is osztottak meg másokkal, most azonban mégis a felszínre tört. Folyamatosan kezdtem rájönni, hogy sokan osztozunk abban az érzésben, hogy milyen is egy női testbe születni. Már a kezdetektől fogva különböző elvárásokat támasztanak a testünkkel kapcsolatban. De vajon hogyan lehet visszaszerezni a testünk szabadságát? Szóval ezek a gondolatok a filmkészítés során kezdtek el felmerülni bennem. 

Érdekes, mivel én is a film nézése közben realizáltam, hogy milyen fontos, és mekkora szükség lenne a nők közötti erős kötelékre, bizalomra. Ahogyan hallgattam ezeket a történeteket, azt vettem észre magamon, hogy olyan érzetet kelt, mintha én is közéjük tartoznék. Például amikor nevettek, én is velük együtt nevettem, éppen ezért érdekelne, hogy valójában milyen hangulat uralkodott a forgatás közben? 

Igen, szerintem nagyon fontos ez a fajta szolidaritás. Ez persze nem azt jelenti, hogy ugyanarra a pártra kell szavaznunk és ugyanahhoz az istenhez kell imádkoznunk. Még csak ugyanazt a zenét sem kell hallgatnunk. Nem kell, hogy pontosan ugyanolyanok legyünk, de lehet egy olyan értékrendünk, amelyben tiszteljük, és meghallgatjuk, és valóban támogatjuk egymást. Szerintem nagyon fontos és a forgatáson is érezhető volt, és a mai napig is érezhető. 

Az egész film mondhatni erre a biztonságos környezetre épül. Ezt mennyire volt nehéz megteremteni a forgatás alatt? Hogyan választottad ki azokat a nőket, akik a filmben szerepeltek? 

Először azzal a füstszaunás közösséggel kezdtem, amelynek én is a tagja vagyok. Kicsit olyan volt, mintha a közösség hangja lettem volna. Ugyan már a kezdetektől fogva nagy volt a bizalom közöttünk, de volt néhány fontos dolog, amit mindenképp szerettem volna elmondani nekik. Volt egy szabályom, mégpedig az, hogy senkire nem szeretnék semmit ráerőltetni. Külön-külön találkoztam a szereplőkkel és felmértem, hogy mennyire lennének nyitottak. Amikor úgy éreztem, hogy kicsit is tétováznak, nem akartam meggyőzni őket. A másik dolog az, hogy általában, ha valaki igent mond a forgatásra, akkor szükséges különböző jogi papírokat aláírniuk még a forgatás előtt. Én meg azt gondoltam, hogy ez hogy lehet? Annyira rosszul éreztem magam. Nem tudhattuk előre, hogy milyen történetek kerülnek majd a felszínre, így nem kérhettem őket arra, hogy előre írják alá ezeket a papírokat. 

Egy korábbi interjú során említetted, hogy hatalmas kockázatot vállaltál ezzel a filmmel kapcsolatban. Akkor tulajdonképpen ezekre a jogi dolgokra értetted?

Igen, ez egy nagyon szokatlan dolog volt. A legtöbben ezt nem így csinálják, de mi vállaltuk a kockázatot, és megegyeztünk, hogy az utómunkálatok során megmutathatom nekik a jeleneteket. Miután külön-külön megnézték, el tudták dönteni, hogy jóváhagyják-e vagy sem. Bármikor mondhattak volna nemet. Számomra fontos volt, hogy teret adjak a hangjuknak. A másik fontos dolog, ami nagy kihívást jelentett számomra, az a vizuális megjelenítés volt. A társadalomban a meztelen női testek annyira szexualizáltak és tárgyiasítottak, hogy igazi kihívást úgy megjeleníteni a szereplők testét, hogy ez a filmben ne köszönjön vissza. Éppen ezért kezdetben a saját testemen gyakoroltunk, hogy vajon milyen képi megjelenés lenne a legmegfelelőbb. Természetesen azt is figyelembe vettük, hogy ki az, aki nem szeretné, hogy látszódjon az arca. Ezek a forgatások tényleg csodálatosak voltak. Mindegyik alkalom után feltöltődött az ember, mindegyikünket megérintett. 

Mi volt egyébként a legnagyobb félelmed a filmmel kapcsolatban? Volt, aki azt mondta, hogy ennyi kockázat tükrében biztosan nem fog sikerülni? 

Nagyon is tudatában voltam annak, hogy egy ilyen film elkészítése hatalmas felelősséget jelent, hogy érzelmileg és fizikailag is egyaránt mindenki biztonságban érezze magát. Éppen ezért szántam sok időt arra, hogy megtaláljam azt a formát, amivel átadhatom az üzenetet. Amikor ezt megtaláltuk már tudtam, hogy csodálatos lesz. Ezek sokkal inkább kihívást jelentettek a számomra. Úgy gondolom, hogy egy ilyen típusú filmet csak akkor lehet eredményesen elkészíteni, ha van időd átgondolni és empatikusan viszonyulsz a folyamathoz.

Persze jöttek olyan megjegyzések, hogy „ilyen filmet még nem láttunk.” Én meg erre azt mondtam, miért csináljak olyan filmet, amit már láttatok!? Tavaly, amikor a Sundance-en bemutatták a filmet, és megkaptam a rendezői díjat, a zsűri odajött és gratuláltak a döntéseimhez. Szóval valójában az egész folyamat, pontosabban a film elkészítése egy igazi utazás volt számomra. Megtanultam, hogy rendezőként hogyan bízzak meg teljesen a saját hangomban, az intuíciómban.

Ne haragudj, de kicsit elérzékenyültem….

Sokan odajöttek hozzám az előadás után, ők is elérzékenyültek és bocsánatot kértek a könnyeikért, de az az én dolgom. Tudjátok mit? Azt mondom, hogy ne kérjünk bocsánatot a könnyeinkért. Hagyjuk, hogy folyjanak.