Újra összeálltak a Ponyvaregény sztárjai a film 30. évfordulóján

S. Z. | 2024. Április 20.
„Megváltoztatta a mozit, és megváltoztatott minden filmkészítőt” – mondta Uma Thurman a Ponyvaregény bemutatásának 30. évfordulója alkalmából.

Harminc évvel ezelőtt mutatták be a Ponyvaregény című filmet, Quentin Tarantino azóta kultikussá vált alkotásának sztárjai pedig újra összejöttek az évforduló alkalmából rendezett vetítésen és beszélgetésen a TCM Classic Filmfesztiválon – számolt be a Variety.

„Megváltoztatta a mozit, és megváltoztatott minden filmkészítőt, akivel azóta találkoztam” – jelentette ki Uma Thurman, aki Samuel L. Jackson, John Travolta és Harvey Keitel társaságában beszélt a Ponyvaregény jelentőségéről.

„Quentin egyike azoknak, aki hatalmas tehetségével megváltoztatta a környezetet, amelyben dolgoztunk” – magyarázta Harvey Keitel. – Az ő esztétikai ereje olyan erős volt, hogy képes volt megváltoztatni az irányt, és mi ma este mindannyian ugyanazért vagyunk itt: tiszteljük a művészetet és a művészt. Isten tudja, hogy az országunknak most szüksége van rá, mert mi folyik benne.”

Harvey Keitel, Samuel L. Jackson, Uma Thurman és John Travolta a 2024-es TCM Classic Filmfesztivál Ponyvaregény című filmjének nyitóelőadásán a TCL Chinese Theatre IMAX moziban 2024. április 18-án Los Angelesben, Kaliforniában. (Fotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images)

John Travolta karrierje mélypontján volt, amikor megkapta a lehetőséget, hogy Tarantino filmjében szerepeljen. „Volt egy nagyszerű első fejezetem, és kétségbeesetten kerestem egy másodikat – vallotta be. – És [Quentin] elvitt a Holdra és vissza. Ezután észvesztő volt, hogy mennyi lehetőség került az utamba. Úgy értem, egy színész csak fantáziálni tud arról, ami ezután történt velem. Ez volt a következő szint.”

A film Samuel L. Jackson pályafutására is nagy hatást gyakorolt, amit így fogalmazott meg a színész:

Drasztikusan megváltoztatta az életemet, mivel ez volt az a bizonyos szerep, amikor az emberek hirtelen azt kezdték gondolni, hogy én vagyok a legkúlabb faszagyerek a világon.

Bár a beszélgetésen a négy főszereplő volt reflektorfényben, rajtuk kívül a Ponyvaregény más színészei és stábtagok is ott voltak a nézőtéren.

Bruce Willis nem volt jelen, de felesége, Emma Heming Willis és lánya, Tallulah Willis megjelentek helyette, és tapsot kaptak közönségtől.

Exit mobile version