Milliókkal vert át egy magyar nőt a kamu John Travolta – azzal ámította, hogy találkozhatnak

F.C. | 2024. Május 19.
Kibercsalókat leplezett le a rendőrség.

Az online bűncselekmények megelőzését, felderítését célzó Mátrix Projektben a Békés vármegyei kibernyomozók egy férfi és négy nő ellen indítottak büntetőeljárást, mert csalással szerzett pénzt utalgattak. Volt, akinek John Travolta néven mutatkozott be az az idegen, akinek a kéréseit teljesítette – írja a police.hu.

Romantikus csalással indult az asszony kálváriája. Egy magát John Travoltának kiadó idegennel keveredett bizalmas beszélgetésbe, akinek elhitte, hogy az igazi híresség, és ahhoz, hogy találkozzon vele, a menedzsereinek kell elküldeni a pénzt. Először 3500 dollárt, majd több mint egymillió forintot küldött. Amikor már nem akart több pénzt küldeni, a férfi ajándékokat ígért neki, majd miután elutasító volt vele, érzelmileg zsarolni kezdte. Rávette, hogy nyisson öt bankszámlát és kriptovalutás ügyletekbe is belekeverte a nőt. Jutalékot nem kapott, a férfi a szerelmi legendával tartotta sakkban, és vette rá, hogy teljesítse az utasításait.

A nyomozók folyamatosan göngyölítették fel a szálakat, hogy eljussanak a John Travolta néven megkárosító csalókhoz.

Kiemelt fotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images

Exit mobile version