Sulyok Tamás államfő meglátogatta Karsai Dánielt

Vad Rózsa | 2024. Május 22.
A halálos beteg Karsai Dániel otthonába látogatott el a köztársasági elnök.

Otthonában látogatta meg Sulyok Tamás köztársasági elnök az eutanáziáért küzdő, halálos beteg Karsai Dániel alkotmányjogászt, szerdán délelőtt.

A Magyar Hangnak Karsai ápolója, Márkovics Ákos is megerősítette a találkozó létrejöttét.

„Több mint félórás beszélgetés volt Dani és a köztársasági elnök között, amely meghitt és jó hangulatban telt. Az államfő biztosította őt arról, hogy emberileg mellette áll”

– mondta Márkovics. Sulyok Tamás ígéretet tett, hogy mérlegelni fogja Karsai Dániel kegyelemi jogkörről szóló kérvényét és a közeljövőben írásban válaszol.

Karsai Dániel (Fotó: ATV)

„Dani nagyon örült a találkozásnak, megtisztelőnek tartotta, hogy az államfő otthonában látogatta meg, aki

ráadásul egy régi ismerőse üdvözletét is átadta”

– tette hozzá az ápoló. Karsai Dániel alkotmányjogász, ügyvéd nemrég kegyelmi kérvénnyel fordult a köztársasági elnökhöz. Arra kérte az államfőt, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában segédkezőket, hogy

ne kelljen elviselhetetlen mértékű fizikai

és mentális szenvedést átélniük. Karsai a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz is fordult ügyével, ott még nem született döntés.

Exit mobile version