Szomszéd,
Szándékosan nem használom a kedves jelzőt, mert nem szolgáltál rá. Lehet, hogy nem találkozunk még soha, mégis azt gondolom, ha valakivel összefutsz a lépcsőházban, illik köszönni. Függetlenül attól, hogy ismered-e az illetőt. Nincs erre külön etikett szabály, ez tény, ám az alapvető tiszteletadásba azt gondolom, kérdés nélkül bele kell férnie egy „jó napot!”-nak.
Történt ugyanis – és biztos te is emlékszel – hogy álltam a kapuban, a bejáratnál, és egy ismerősömmel beszélgettem. Lehet, hogy nem volt egyértelmű az otthoni ruházatomból, hogy ide tartozom, viszont akkor is konkrétan a kapuban álltam. Te pedig jöttél, és ahhoz, hogy be tudj menni, meg kellett kerülnöd engem. Ez azért gyanús lehetett volna. El kellett lépnem, hogy be tudd dugni a kulcsodat a zárba, legalább erre odavakkanthattál volna valamit.
De semmi. Kínos csendben távoztál. Nem túlzok, hogy teljességgel átnéztél rajtam.
Az ismerősöm még meg is jegyezte, hogy ez furcsa volt, és valóban. Panelben nőttem fel, tisztában vagyok a panellakók írott és íratlan szabályaival, és sosem volt kérdés – már gyerekként sem – hogyha valakivel összefutottam, annak köszöntem. Mindegy, hogy ki volt az, vendég, lakó, szakember – ez volt a minimum.
A szüleim nyakon is csaptak volna, ha bunkó módon, a másik tekintetét kerülve szótlanul elsétáltam volna. Azt már nem is említem, hogy ott bátran számíthattunk egymásra – ezek után viszont azt gondolom, hogy veled szemben ilyenről nem is álmodhatnék, ha a helyzet megkívánná.
Fotó: Getty Images/LukaTDB
Nem tudom, hogy benned ilyenkor mi játszódik le. Nem kell kedélyesen elcsevegnünk, hidd el, én sem vágyom rá egy idegennel. De tényleg ez az alapvető tiszteletadás jele, főleg azért, mert te vagy a férfi, és én voltam a nő, úgymond az épületben – azaz előtte, de ez már szőrszálhasogatás – így neked kellett volna az etikett szerint előre köszönni.
Amikor bemész valahová, ugyanilyen mérhetetlen fásultsággal mellőzöd az ott lévőket?
Vagy még jobbat kérdezek: a saját családod körébe is csak beesel, anélkül, hogy bármit mondanál? Erősen kétlem.
Lehet, hogy most úgy tűnik, hogy kiverted nálam a biztosítékot, de innen üzenem: ez a levél nem panaszkodás, sokkal inkább árulkodás. Dedós dolog? Lehet, de örülök neki, hogy van lehetőségem felhívni rád és hasonszőrű társaidra a figyelmet, mert biztos vagyok benne, hogy vagytok egy páran. Nem kívánok neked rosszat, csak egyet remélek, hogy te is annyi tiszteletet kapsz ezentúl mások részéről, amilyen te mutattál az irányomba. Akkor legalább talán a következő hasonló szituációban nem felejtesz el odabiccenteni, vagy odamordulni a másiknak.
Talán éppen pont nekem.