Elfogtak egy főorvost, egy orvost és több asszisztenst a győri kórházban

Vad Rózsa | 2024. December 06.
Főorvost, orvost és asszisztenseket fogtak el a győri kórházban hálapénz miatt, tettenérés történt.

A győri rendőrök egy főorvost, egy beosztott orvost és két asszisztenst fogtak el december 6-án  munkahelyükön, a győri Petz Aladár kórház onkológiai osztályán. A rendelőkben végzett kutatást követően előállították őket a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket hálapénz átvétele miatt. A gazdaságvédelmi osztály nyomozói szerint a tetten ért

egészségügyi dolgozók rendszeresen pénzt fogadtak el

a helyi kórházban nyújtott ellátásért – írta a Telex

A rendőrség közölte, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást több orvos és asszisztens ellen.

A Telex úgy értesült, hogy a régiós feladatokat ellátó, sok ezer beteget kezelő onkológiai osztályt érinti az ügy. A területen a lap szerint az érintett főorvos számos beteget kezel.

A győri kórházból

2022 októberében is vesztegetés gyanúja miatt vittek el

egy főorvost: a rendelkezésre álló adatok alapján a volt osztályvezető több betegétől fogadott el hálapénzt. A mostani ügy érintettjeit a Telex szerint nem vették őrizetbe. 2021. január elseje óta hálapénzt elfogadni vagy adni egyaránt bűncselekmény.

Cikkünk elkészítése közben a Google Trends adatait is felhasználtuk.

 

Exit mobile version