Tévhitek a csecsemőkori ekcémáról – amit minden szülőnek jó tudni (x)

nlc | 2018. Február 12.
Ha észleled a tüneteket, fordulj orvoshoz, és ne kezdj el aggodalmaskodni. Sok esetben ugyanis teljesen felesleges a sok aggódás.

Ahogyan a legtöbb betegségről, úgy az atópiás dermatitiszről (ami az ekcéma egyik, jellemzően már csecsemő- vagy totyogókorban kialakuló formája) is számos tévhit kering. A betegség jellegéből adódóan ez nem is csoda, hiszen amellett, hogy az ekcéma oka több esetben nehezen megállapítható, látványos elváltozásokat is okoz a gyulladás, ezért hamarabb adódnak az embereknek negatív gondolataik az ekcémáról, mint hogy tájékozódnának. Azok a szülők sincsenek jó helyzetben, akiknek kisbabája a tünetekkel küzd, ám ők maguk még nem találkoztak hasonlóval. Jellemzően nagyon megrémülnek a látványos, vörös foltoktól, és időbe telik, mire a tudatukba építik, hogy az ekcéma milyen is valójában.

 Persze ellenpélda is létezik, vannak, akik súlyosabb tüneteik mellett is abban reménykednek, hogy a betegség magától elmúlik, de adódnak olyanok is, akik viszolyognak a látható tünetekkel küzdőktől, mert attól tartanak, hogy elkaphatják a kórt. Ez természetesen csak az egyik a közül a számos tévhit közül, amelyeket most próbálunk eloszlatni.

„Minden ekcéma egyforma”

Az ekcéma olyan bőrbetegség, amelynek sok fajtája van, a tünetek is egyénenként változóak. A csecsemők esetében atópiás dermatitiszről beszélhetünk, amely veleszületett, genetikai hajlam kapcsán fejlődik ki a szakértők szerint. Éppen ezért felnőttkorra is áthúzódhat, de akkor már gyakoribb a kontakt ekcéma, ami irritáló anyagra válaszként jelentkező bőrreakció.

„Fertőz az ekcéma?!”

Bár sokak félelme az, hogy az ekcéma fertőz, a kérdésre egyértelmű a válasz: nem fertőző betegség. Míg csecsemőkorban genetikai hajlam alapján realizálódik, felnőttkorban sokszor a test válasza valamilyen irritáló anyagra (kontakt ekcéma).

„Sosem lehet tünetmentes?”

A legtöbb szülő akkor nyugszik meg, amikor kiderül, hogy az ekcéma megjelenése után lehet hosszú tünetmentes időszak is – betartva a szükséges lépéseket, és nagy hangsúlyt fektetve az elővigyázatosságra. Ahhoz, hogy a tünetmentesség megmaradjon, elengedhetetlen a megfelelő bőrápolás: amikor a bőr nedvességtartalmának megőrzése mellett a zsírok visszapótlására is ügyelünk.

„Nem számít, mivel mosol”

Vannak, akik nem szívesen akarják elfogadni, hogy ekcéma esetén minden irritáló anyagot el kell távolítani a csecsemő közeléből, pedig egyáltalán nem mindegy, milyen mosóport vagy öblítőt használnak a szülők – arról nem is beszélve, hogy a kozmetikumokat is alaposan meg kell válogatni.

„Az ekcémának nincs köze a táplálkozáshoz”

Azok között a csecsemők között, akiknél jelentkeztek az ekcéma tünetei, minden második babánál táplálékallergiát is megállapítottak. Kiemelt allergén lehet a tej, a tejtermékek és a tojás.

Exit mobile version