Ő lehet az Eb-döntő játékvezetője

Vad Rózsa | 2024. Július 09.
Valószínűleg már eldőlt, hogy ki vezeti az idei Európa Bajnokság döntőjét.

Slavko Vincic a spanyol–francia és Felix Zwayer az angol–holland elődöntő játékvezetője a szokásjog szerint idén már nem fog döntőt vezetni. Ezzel, valamint Olaszország kiesésével az Európa Bajnokság végén visszavonuló Daniele Orsato esélyei nagyot nőttek, ám ő negyedik meccsként az angol–svájci negyeddöntőt is megkapta, ami találgatásokra ad okot – írja a Sportál.

Orsato hamarosan 49 éves, ráadásul egymás után

két tizenegyes rúgásig menő meccset kapott, ami meglehetősen elfáraszthatta. Roberto Rosetti, a játékvezetők főnöke korábban azt mondta; van, aki egy meccset kap, van, aki kettőt vagy hármat, esetleg négyet. Ötről nem beszélt, a döntő pedig Orsatónak az ötödik lenne.

Egy, a közösségi médiában megosztott fotón

Orsato az angol–svájci után búcsúzva átöleli egyik asszisztensét, Alessandro Giallatinit.

 

Vélhetően már tudták, hogy ez volt az utolsó meccsük az EB-n. Olasz sajtóhírek szerint Orsatóék már haza is utaztak Olaszországba.

Ennek fényében Szymon Marciniak lehet

a döntő játékvezetője, amivel a lengyel megismétli a másfél évvel ezelőtti vb-n bemutatott útját: akkor egy csoportmeccs és egy nyolcaddöntő után döntőt vezetett.

Exit mobile version