Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Európa-bajnokságon a skótok elleni csoportmérkőzésen Varga Barnabás súlyos sérüléseket szenvedett. A támaót azonnal kórházba szállították, majd ezt követően egy műtéten is átesett. Ezt követően párja adott hírt Barnabásról, majd hazatérése után a 29 éves játékos a FradiMédiának adott exkluzív interjút, amelyben elmesélte, hogy hogyan teltek az elmúlt hetei, továbbá mi vár rá a következő időszakban.
Varga Barnabás szülőfalujában, Szenpéterfán próbál regenerálódni és pihenni a családja, illetve a barátai társaságban. Azt mondja, hogy a sérülés után nehéz volt az első pár nap – különösen az éjszakák –, azonban szerencsére nem voltak különösebben fájdalmai.
Hálás vagyok a doktornőnek, hogy ilyen jó munkát végzett
– mondja a támadó, majd azt is elmesélte, hogyan fog zajlani a felépülése.
„A teljes felépülés várhatóan fél év lesz, de könnyebb edzésmunkát például a biciklizést a varratszedés után el lehet kezdeni.”
Hozzátette azt is, miszerint 3-4 után már komolyabb edzéseket is végezhet, azonban a focizáshoz egy maszkra is szüksége lesz.
„Az első emlékem a mentőautóból van”
A játékos elmondása szerint nem nagyon emlékszik a balesetre, mivel az első emléke is a mentőautóból van.
„Mondták igazából, hogy az ütközés után is kommunikáltam már az orvosokkal, de arra sem emlékszem.”
Barnabás néhányszor visszanézte a jelenetet, azonban azt mondja, hogy nem ijed meg az ilyesmitől, mivel az ő játékában benne van a sérülés.
Sok ilyen párharcot vívok a tizenhatoson belül, de azért örülök, hogy ennyivel megúsztam
A támadót arról is kérdezték, hogy a sérülés ki fog-e hatni a későbbi játékára, hiszen megeshet, hogy ezt követően az ember bátortalanabb, óvatosabb lesz.
„Én most azt mondanám, hogy nem, de nyilván, amíg nincs ott az ember és nem próbálja, addig nem tudja. Biztos, hogy az első két felugrásnál benne lesz, de szerintem, ha jön még egy ütközés utána már bátrabb lesz az ember és minden megy tovább a régi úton.”
Varga Barnabás a Ferencváros második edzőtáborába később fog csatlakozni, azonban azt mondja, hogy igyekszik minél hamarabb felépülni, ezt követően pedig a maximumot nyújtani.