Berkes Gábor

nlc | 2001. December 20.







Miller Zoltán és Berkes Gábor
„… Szívesen kitöltöm ezt a tesztet, mert érdekel, bár az a véleményem: az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az ilyesminek. Az asztrológia nemrég még tiltott gyümölcs volt – akkor talán azért lehetett olyan izgalmas – manapság viszont átesett az ellenkező végletbe, és divattá vált. Az újságok szinte kötelező jelleggel közlik a prognózisokat, cikkeznek, vitatkoznak erről, és ezzel fenntartják az olvasók érdeklődését a téma iránt – olyannyira, hogy néha már az az érzésem: szinte manipulálnak bennünket ezzel kapcsolatban. Tudják, hogy az emberek kapaszkodókat keresnek, és erre tökéletesen alkalmas az asztrológia.

Azt gondolom tehát, hogy ez nem tudomány, hanem inkább vallás, ami hiten alapszik, de hitrendszerként logikus: dogmái, tételei vannak, és a nevében „hittérítés” folyik. Így, mint vallás, engem is érdekel; persze nem hívőként, hanem ahogy az ember elgondolkodik a különböző szemléletmódok, értékrendek igazságain. Azt is el tudom képzelni, hogy egy nap majd materiálisan is bebizonyítják, miként hatnak a konstellációk az emberi jellemre vagy sorsra, de pillanatnyilag csak azt mondhatom: az egyéniségünk, az életünk alakulása számtalan tényezőtől függ – neveltetésünktől, tapasztalatainktól, környezetünk hatásától-, és ezek között vajmi kevés szerep jut az asztrológiának…”

Exit mobile version